Lakos Imre: "vergődés volt ez a három év"
Forrás: hirado.hu/mti |
2010. március 11. csütörtök 13:56 |
Véleménye szerint az elmúlt három évben, a fővárosban meghozott döntések már nem voltak hatékonyak, gyorsak
A magyar belpolitika és a Fővárosi Közgyűlés történetében is lezárult egy húsz éves időszak, s ezt méltósággal kell tudni kezelni - így indokolta Lakos Imre csütörtöki döntését, amikor Bőhm Andrással együtt kilépett az SZDSZ fővárosi frakciójából.
"Vergődés volt ez a három év" - közölte a politikus, aki szerint az MSZP-SZDSZ koalíció nem tudott alkalmazkodni az egyfős többséghez. "Ezzel a fővárosi MSZP-vel egyébként sem lehetett volna együttműködni, ez a fővárosi MSZP alkalmatlan volt arra, hogy hatékony együttműködést produkáljon" - mondta Lakos Imre. Véleménye szerint az SZDSZ-frakció is "fáradtan és fásultan viselkedett" az elmúlt három esztendőben.
Az SZDSZ-ből, mint pártból való esetleges kilépéséről azt mondta, hogy ez a csütörtöki közgyűlésnek nem volt témája, s erre a kérdésre a következő hetek adják majd meg a választ. A politikus szerin a következő parlamenti választások átrendezik az ország belpolitikai térképét, és mindenkinek el kell döntenie, ezen belül hol találja meg a helyét.
Lakos Imre azt is elmondta, hogy a mai magyar belpolitikában nem ismer olyan pártot, amelynek tagja tudna lenni. A XI. kerületi SZDSZ frakcióból nem akar kilépni, mert azt nem lehet a fővárosihoz hasonlítani, ugyanis az "egy jól működő csapat".