Áprilistól ezer rendőrrel több lesz Magyarországon
Forrás: hirado.hu/MTI |
2010. március 11. csütörtök 13:04 |
Több mint háromszáz bűnelkövetőt kaptak el a rendőrök a közbiztonsági háló program keretében, már az első héten - közölte a miniszterelnök
Az első héten több mint háromszáz bűnelkövetőt kaptak el a rendőrök a közbiztonsági háló program keretében - jelentette be Jászapátiban tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon miniszterelnök, hozzátéve: a szolgálatot teljesítők létszáma áprilistól ezer fővel bővül Magyarországon.
A kormányfő hangsúlyozta: az ország rendjének fenntartása és erősítése alapvetően állami feladat, ám ahhoz, hogy a rendőrség munkája a lakosság biztonságérzetének javulásában is tetten érhető eredményt hozzon, e tevékenységnek a társadalmi megbecsülés középpontjába kell kerülnie.
Bajnai Gordon szólt arról is, hogy ez év március elsején a kormány másodszor hirdette meg a közbiztonsági háló programot, amely az ország mintegy háromszáz településén fokozott esetenként 24 órás rendőri jelenlétet tesz lehetővé a veszélyeztetett területeken.