Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 02. csütörtök, Rebeka, Dorina
Gazdaság > Gazdasági hírek 

Bebukott a könyvpiac

2010. március 11. 06:54


Megtört a jég: tavaly kevesebbet költöttünk könyvre, mint tavalyelőtt. Több mint 3 milliárd forint a különbség. Igaz, szépirodalomból és ifjúsági könyvekből több kerül a kosárba

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Tavaly először fordult elő 1997 óta, hogy a könyvvásárlásra fordított összeg csökkent Magyarországon - írja a Népszabadság.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE) adataira hivatkozva a lap azt írta, hogy míg 2008-ban 67,6 milliárd forintot költöttek könyvekre az emberek, addig tavaly 64,1 milliárdot.

könyv

A hivatalosan közzétett 4,1 százalékos inflációval számolva a visszaesés mértéke meghaladja a 9 százalékot. A lap megjegyzi, hogy az árleszállítások, akciók miatti bevételkiesés becsült összértéke 4-5 milliárd forint. Így a visszaesés valójában a 15 százalékot is elérte tavaly.

A válság ellenére mégis nőtt a szépirodalmi, valamint a gyerek- és ifjúsági irodalmi könyvek forgalma. Jelentősen csökkent viszont az ismeretterjesztő kiadványok és tudományos művek forgalma.


Forrás: hirado.hu/Népszabadság


Hír értékelése 10 szavazat alapján: 2.5

Hír értékelése:

Eloltották a felrobbant fúrótornyot a Mexikói-öbölben

Szerencsés véget ért a baleset, nem sérült meg senki és jelentősebb olajszivárgás sem történt

Pleschinger Gyula az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója

A szakember megfordult a Budapest Értéktőzsde, a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, de vezérigazgató-helyettes is volt a Raiffeisen Banknál

Átalakítja a kormány az egészségügyi szakollégiumokat

Kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is helyet adó, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat jöhetnek létre

Nem volt homoszexuális az alsóörsi rendőr

A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a bulvárlapok által terjesztett híresztelésnek nincs alapja és a gyilkosság elkövetője önkezével vetett véget életének

Az eddig feltételezettnél jóval öregebb lehet Moszkva

Egy régész szerint közel kétezer éves lehet az orosz főváros

Szabadságszobor lett Lady Gagából!

Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg


Utazás

Pihenjen falun, a Balatonnál

A Balatont ismerő utazók ellentmondást érezhetnek a címben szereplő felhívásban, hiszen legnagyobb tavunkról a nagy szállodák, kis Zimmer Ferik vagy a zsúfolt strandok jutnak eszünkbe, nem pedig egy kedves kis balatoni falu.

Az M1 mai műsora

23:00
AZ ESTE
23:30
Hírek
23:35
Sporthírek

Az M2 mai műsora