Híradó mottó
2012. február 04. frissítve 13.46

Magyar kiképzőket kapnak a szomáliai katonák

Írta: Híradó | 2010. március 10. szerda 19:55 |
| A+ A- | Megosztás:

A Híradó úgy tudja, négy magyar katona utazik a polgárháborús övezetbe

A Híradó értesülése szerint négy magyar katona utazik Ugandába kétszer hat hónapra, hogy résztvegyen a szomáliai rendvédelmi erők kiképzésében. A katonák egy uniós misszió tagjaiként vesznek részt 2000 szomáliai katona kiképzésében, a kiküldetés teljes költségét az Európai Unió fizeti.


Tiszthelyetteseket fogunk kiképezni - mondta a Híradónak Bocskay István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. A szentendrei kiképzőközpontból utazik ki három katona, egy törzstiszt pedig már kint teljesít szolgálatot Brüsszelben, ahol ennek a műveletnek a tervezése folyik - közölte a szóvivő.
 


Szomáliában az 1990-es polgárháború óta folyamatosak a vérengzések, a kormánynak a fővároson kívül alig van befolyása. Szomáliai kalózok rendszeresen támadnak meg és rabolnak el váltságdíjért nemzetközi teherhajókat. Az EU tavaly döntött arról, hogy katonai segítséget is nyújt az ideiglenes szomáliai kormánynak. Azt tervezik, hogy kezdetben 2000 szomáliai katonát képeznek ki, ebben veszenk részt a magyarok is.
 

Megosztás: