Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 02. csütörtök, Rebeka, Dorina
Panoráma > Külföldi hírek 

Bolognai folyamat: elferdítették a célkitűzéseket az egyetemek?

2010. március 10. 18:02


Magát a Bolognai folyamatot alapvetően nem tartják rossznak, de az Európai Diákunió szerint sok még a tennivaló

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Részben elferdítették, illetve félreértelmezték a Bolognai folyamat célkitűzéseit a résztvevő országok kormányai és felsőoktatási intézményei - jelentette ki az Európai Diákunió (ESU) Bécsben szerdán, a folyamat tizedik évfordulóját ünneplő miniszteri konferencia kezdete előtti napon.

Magát a Bolognai folyamatot alapvetően nem tartja rossznak a 11 millió hallgató képviseletében fellépő szervezet, de véleményük szerint sok még a tennivaló. Míg a 46 részt vevő ország miniszterei Budapesten tanácskoznak csütörtökön, az osztrák fővárosban tüntetést tartanak a részben az osztrák egyetemi képzéssel, részben a Bolognai folyamat megvalósításával elégedetlen hallgatók és oktatók. A szervezők 10-15 ezer résztvevőt várnak.

Az ESU szerint egyes kormányok és oktatási intézmények arra használták fel az Európai Unió (EU) keretében elindított felsőoktatási reformot, hogy tandíjakat vagy felvételi korlátozásokat vezessenek be. A hallgatói mobilitás célkitűzéseit viszont gyakran felületesen vagy rosszul ültették át a gyakorlatba. Sikerként értékelik ellenben, hogy meggyökereztek a felsőoktatásban olyan szempontok, mint a szociális körülmények vagy az a cél, hogy a hallgatók húsz százaléka külföldön is folytasson tanulmányokat.

Bizalmatlansághoz vezetett a kreditrendszer

Az Európai Kreditátviteli Rendszert (ECTS) viszont, amelynek a teljesítmények összehasonlíthatóságát kellene szolgálnia, gyakran felületesen vezették be, és ez az intézmények közötti "bizalmatlansághoz" vezetett - mondta az ESU vezetőségi tagja. A krediteket az egyes egyetemeken teljesen eltérő módon számítják, egyes, magukat az elit intézményekhez soroló főiskolák pedig el sem fogadják az európai kreditrendszert - állította. A hallgatói szervezet szerint a reformfolyamat ahelyett, hogy elősegítette volna az egységes európai tudományos tér kialakulását, versengést idézett elő az egyes országok oktatási intézményei között.

Az ESU, amelynek a honlapon szereplő tájékoztatás szerint tagja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) is, 2001 óta készít tanulmányokat a reformokról. A Bolognai folyamatban részt vevő 46 ország - részben európai uniós tagállamok, részben nem EU-tagok - felsőoktatásért felelős minisztereinek kétnapos konferenciája csütörtökön Budapesten kezdődik, majd pénteken az osztrák fővárosban folytatódik. A konferencián az ESU-tagszervezetek küldöttei is részt vesznek, de az unió szolidárisnak vallja magát a tüntetőkkel is.


Forrás: MTI


Hír értékelése 3 szavazat alapján: 3.3

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Képgaléria

67. Velencei Filmfesztivál

Szerdán este Darren Aronofsky Black Swan című filmjével kezdődőtt a seregszemle - Az Arany Oroszlánról a Quentin Tarantino vezette nemzetközi zsűri dönt

Videó galéria

Eloltották a felrobbant fúrótornyot a Mexikói-öbölben

Szerencsés véget ért a baleset, nem sérült meg senki és jelentősebb olajszivárgás sem történt

Pleschinger Gyula az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója

A szakember megfordult a Budapest Értéktőzsde, a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, de vezérigazgató-helyettes is volt a Raiffeisen Banknál

Átalakítja a kormány az egészségügyi szakollégiumokat

Kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is helyet adó, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat jöhetnek létre

Nem volt homoszexuális az alsóörsi rendőr

A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a bulvárlapok által terjesztett híresztelésnek nincs alapja és a gyilkosság elkövetője önkezével vetett véget életének

Az eddig feltételezettnél jóval öregebb lehet Moszkva

Egy régész szerint közel kétezer éves lehet az orosz főváros

Szabadságszobor lett Lady Gagából!

Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg


Utazás

Pihenjen falun, a Balatonnál

A Balatont ismerő utazók ellentmondást érezhetnek a címben szereplő felhívásban, hiszen legnagyobb tavunkról a nagy szállodák, kis Zimmer Ferik vagy a zsúfolt strandok jutnak eszünkbe, nem pedig egy kedves kis balatoni falu.

Az M1 mai műsora

23:00
AZ ESTE
23:30
Hírek
23:35
Sporthírek

Az M2 mai műsora