Megmenekültek a demecseri kutyák!
Írta: hirado.hu/MTI |
2010. március 10. szerda 16:31 |
Mint azt a hirado.hu korábban megírta: utolsó esélyként egy örökbefogadási napot tervezett az elaltatásra váró kutyák számára a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány
Sikerrel zárult a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány által meghirdetett demecseri kutyamentő akció: a szerdai örökbefogadási napon mintegy harminc, halálra ítélt állat talált otthonra.
A négylábúak sorsa az egész országot mozgósította. Pelyvás Csaba, az alapítvány titkárának közlése szerint az örökbefogadás lehetőségéről számos helyi és főként nyugat-dunántúli állatbarát érdeklődött, többek között Győrből, Pécsről és Paksról is érkeztek megkeresések.
"Összesen tíz állatot tudtunk kiközvetíteni gazdikhoz, de még van arra is remény, hogy az ideiglenesen elhelyezett kutyák közül többen állandó otthonra találnak" - mondta az MTI-nek Pelyvás Csaba. Kiemelte, hogy az állatvédő szervezeteknél több mint tíz kutyát sikerült elhelyezni, így egyetlen állatot sem kellett elaltatni.
Az Állatbarát Alapítványt még a múlt héten kereste meg a demecseri önkormányzat azzal, hogy járuljon hozzá a városban befogott kóbor kutyák elaltatásához. Ebbe viszont nem egyeztek bele az állatvédők, és mentőakciót hirdettek a halálra ítélt kutyák megmentése érdekében. Az ebek veszettség elleni oltásainak költségeit az alapítvány állta, ezzel segítve gazdára találásukat. A titkár egyben tolmácsolta az állatvédők kérését, miszerint ha valamelyik önkormányzat hasonló altatási akcióra készül, feltétlenül értesítse őket, mert így néhány kutyát - egy új örökbefogadási nap megszervezésével - talán még meg tudnak menteni.