Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 02. csütörtök, Rebeka, Dorina
Aktuális > Magyarország 

Tavasszal elmarad az influenzajárvány

2010. március 10. 13:06


Szakemberek szerint szórványos megbetegedések azért lehetnek, de nagyobb országos járványra nem kell számítani

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Szakemberek azt valószínűsítik, hogy idén tavasszal és nyáron nem lesz influenzajárvány; a betegség tüneteivel orvoshoz fordulók száma folyamatosan csökken, de szórványos megbetegedések azért előfordulhatnak - mondta Falus Ferenc országos tiszti főorvos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
   

 

Mindez nem azt jelenti, hogy nem kell készülni egy újabb járványra - hangsúlyozta Falus Ferenc, hozzátéve, hogy az oltásokat továbbra is ajánlják, kiemelten a várandósoknak, az asztmásoknak, a szív- és cukorbetegeknek.

influenza


   

A tiszti főorvos elmondta, hogy az ÁNTSZ legfrissebb jelentése szerint az elmúlt héten 11 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, s ez a szám jóval a járványküszöb alatt marad.
   

Magyarországon elérte a százharmincat az új influenzával összefüggésbe hozható halálesetek száma.

 

Oroszi Beatrix epidemiológus szakember elmondta, Európa "túl van" a járványcsúcson, azonban szórványos megbetegedések előfordulnak, éppen ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) még korainak tartja, hogy kijelentse, a világ túljutott a pandémián. Ezt "nekünk is érdemes megszívlelni" - mondta a szakember.
   

Hozzátette: a világ minden országából jelentettek az elmúlt egy évben a H1N1 vírus okozta megbetegedéseket, és az országok, valamint a nemzetközi szervezetek még értékelik a tapasztalatokat. 

Falus Ferenc közölte azt is, hogy az oltásokat még mindig lehet kérni, az elmúlt héten több mint kétezer vakcina fogyott el.
   

Azzal kapcsolatban, hogy Bujdosó László, a Nemzeti Pandémiás Bizottság elnöke a napokban több kritikát is megfogalmazott a védekezéssel kapcsolatban, Falus Ferenc úgy reagált: a felkészülésnél a következő járványra nem szabad azt a hibát elkövetni, hogy "egy következő járványnál az előzőre készülünk fel". Mint mondta, minden járvány más és más, de az elmúlt időszak járvánnyal összefüggő tapasztalatait beépítik a jövőbeni védekezésbe.

 

 

H1N1


   

Falus Ferenc példaként elmondta, a járványhoz kötődő pánik Mexikóban sokkal több kárt okozott, mint maga a járvány, ezt a pánikot Magyarországon sikerült elkerülni, és ezért az ország "jól került ki" a pandémiából.
   

A következő időszakra a WHO ajánlása alapján Magyarország is egy úgynevezett trivalens, azaz három komponensű vakcinát gyártja majd, amely két szezonális vírust és a H1N1 vírust tartalmazza. Ebből 1,3 millió adag térítésmentesen lesz elérhető az országban.
   

Magyarországon 2009 májusában mutatták ki az új influenzavírust egy brazil állampolgárnál; a férfi meggyógyult. Július közepén halt meg az első magyar beteg, akinél kimutatták a H1N1 vírust.
   

Mexikóban 2009 áprilisában a H1N1 egy változata halálos áldozatokkal járó megbetegedéseket okozott . Az első jelentések több, mint száz áldozatról szóltak, a számok később emelkedtek. A kór átterjedt az Egyesült Államokra, majd más kontinensekre is, köztük Európába. az Egészségügyi Világszervezet júniusban jelentette be, hogy a H1N1 új törzse pandémiát okozott.

   

 


Forrás: hirado.hu/MTI


Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Képgaléria

67. Velencei Filmfesztivál

Szerdán este Darren Aronofsky Black Swan című filmjével kezdődőtt a seregszemle - Az Arany Oroszlánról a Quentin Tarantino vezette nemzetközi zsűri dönt

Videó galéria

Eloltották a felrobbant fúrótornyot a Mexikói-öbölben

Szerencsés véget ért a baleset, nem sérült meg senki és jelentősebb olajszivárgás sem történt

Pleschinger Gyula az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója

A szakember megfordult a Budapest Értéktőzsde, a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, de vezérigazgató-helyettes is volt a Raiffeisen Banknál

Átalakítja a kormány az egészségügyi szakollégiumokat

Kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is helyet adó, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat jöhetnek létre

Nem volt homoszexuális az alsóörsi rendőr

A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a bulvárlapok által terjesztett híresztelésnek nincs alapja és a gyilkosság elkövetője önkezével vetett véget életének

Az eddig feltételezettnél jóval öregebb lehet Moszkva

Egy régész szerint közel kétezer éves lehet az orosz főváros

Szabadságszobor lett Lady Gagából!

Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg


Utazás

Pihenjen falun, a Balatonnál

A Balatont ismerő utazók ellentmondást érezhetnek a címben szereplő felhívásban, hiszen legnagyobb tavunkról a nagy szállodák, kis Zimmer Ferik vagy a zsúfolt strandok jutnak eszünkbe, nem pedig egy kedves kis balatoni falu.

Az M1 mai műsora

23:00
AZ ESTE
23:30
Hírek
23:35
Sporthírek

Az M2 mai műsora