Híradó mottó
2012. február 12. frissítve 12.35

Leszámolt a múlttal Oláh Ibolya

Írta: hirado.hu/KK | 2010. március 11. csütörtök 09:09 |
| A+ A- | Megosztás:

Az énekesnő az újrakezdést egy új cd-vel és egy régi népszokással ünnepli

Oláh Ibolya legújabb stúdióalbuma személyesebb, és szókimondóbb mint az előző lemezek. Az "El merem mondani "című cd, amely már kapható a boltokban 11 új pop dalt és egy feldolgozást tartalmaz. Az énekesnő az album sajtótájékoztatóján elárulta, hogy a dalok mindegyike a gondolatait tükrözi, és a szövegek megírásában is aktívan részt vett. "Kicsit olyan érzés, mintha lemeztelenednék a világ előtt, hiszen aki meghallgatja ezeket a dalokat, az megismerheti, hogy milyen is vagyok valójában" - mondta Ibolya.  

Az album borítójához művészi félaktok készültek az énekesnőről. Ibolya azt mondta, úgy érzi, így tudták a legjobban kifejezni a lemez hangulatvilágát.

Oláh Ibolya bevallotta, hogy szeretné, ha dalaiból egy színpadi mű is létrejönne, amelynek megvalósításában Szurdi Miklós lesz a segítségére. 

A lemez egyben az újrakezdést is jelenti az énekesnő számára, mert most úgy érzi a helyén van, és leszámolt a múltban történt negatív dolgokkal. Ezt az újságírók előtt be is bizonyította, mert a tájékoztatón a rossz emlékeket hordozó tárgyakat, és a papírlapokra felírt negatív fogalmakat egy régi népszokás szerint egyszerűen elégette Ibolya.

Megosztás:
Képgaléria