Híradó mottó
2012. február 13. frissítve 05.25

Tragédia Dunakeszin: őrizetbe vették a vétkes sofőrt

Forrás: MTI | 2010. március 10. szerda 11:21 |
| A+ A- | Megosztás:

Az autós eddig nem nyilatkozott a balesetről, és szemtanúk sem jelentkeztek, így szakértők derítik ki, mi történt kedd reggel

Őrizetbe vették a Dunakeszin halálos balesetet okozó sofőrt, a rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását az ügyészségnél - közölte a dunakeszi rendőrkapitány. A város határában lévő körforgalomnál előző nap két ember vesztette életét.

A 2-es főút 16-os kilométerénél a körforgalomból szabályosan kikanyarodó Suzukiba rohant egy Audi. A Suzukiban ülő két dunakeszi lakos, egy férfi és egy nő a helyszínen meghalt. Az Audi sofőrje könnyebben sérült. 

Kovács László rendőrkapitány az elsődleges információkra utalva elmondta, hogy az ütközés előtt az Audi vezetője eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba, oda, ahol a körforgalomból szabályosan kihajtó Suzuki rákanyarodott a 2-es főút Budapest felé vezető szakaszára. 

Mivel a tragédiát okozó sofőr, egy 45 éves dunakeszi lakos, eddig nem nyilatkozott, és szemtanúk sem jelentkeztek, szakértők sorának kell kiderítenie, mi és hogyan történt pontosan kedd reggel fél hétkor - tette hozzá a rendőrkapitány. 

Kovács László megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy noha a baleset időpontjában a körforgalmat érintve sokan tartottak munkába, egy egészségügyi dolgozón kívül senki sem állt meg, pedig a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekménynek számít.

Megosztás:
Képgaléria