Híradó mottó
2012. február 11. frissítve 15.36

Lőttek az iskolai ámokfutásnak?

Forrás: MTI | 2010. március 10. szerda 11:07 |
| A+ A- | Megosztás:

Pszichológusokkal és speciális zárakkal előznék meg a tragédiákat Németországban

A szükséghelyzetekben rendelkezésre álló iskolai pszichológusok számának jelentős növelését indítványozta egyebek mellett az a bizottság, amelyet a baden-württembergi tartományi parlament hozott létre az egy évvel ezelőtti, winnendeni ámokfutó merénylet tanulságainak elemzésére, illetve a szükséges óvintézkedések kidolgozására.

A Stuttgart melletti kisvárosban pontosan egy évvel ezelőtt, 2009 március 11-én egy 17 éves volt diák az Alberville reáliskolában apja fegyverével több korábbi diáktársát és tanárát gyilkolta meg, majd menekülés közben járókelőket terített le. A korábban pszichiáteri kezelés alatt állt Tim K. 15 személlyel, majd önmagával is végzett, így a Németországban hatalmas sokkot okozó ámokfutó merényletnek 16 halálos áldozata volt. Az ország azóta sem ocsúdott fel teljes mértékben az akkori eseményekből, a felelősséggel, illetve a szükséges megelőző intézkedésekkel kapcsolatos vita azóta is tart, különös tekintettel arra, hogy a winnendeni óta több merényletkísérlet történt.

A bizottság ilyen körülmények között tette közzé az egy évvel ezelőtti merénylet tanulságairól szóló jelentését. A szerdán ismerté vált dokumentumból kitűnt, hogy a szakértők az ilyen jellegű merényletek megelőzése érdekében az iskolai pszichológusok számának növelését ajánlották. Ezen túlmenően indítványozták azt is, hogy növelni kell az erőszak-megelőzéssel foglalkozó szakemberek számát is. Összességében arra tettek javaslatot, hogy tartományi szinten mielőbb kötelező jellegű erőszak-megelőző program kidolgozására van szükség.

A stuttgarti parlamenti bizottság konkrét intézkedéseket is indítványozott az iskolák, illetve a diákok biztonságának erősítésére. Így a többi között javaslatot tett arra, hogy az osztálytermeket Baden-Württembergben olyan zár-, illetve kilincsszerkezettel lássák el, amelyek biztosíthatják a termek belülről történő lezárását. Szakértők úgy vélekedtek: ilyen zárszerkezet megléte esetén az egy évvel ezelőtti merénylet minden valószínűség szerint jóval kevesebb áldozatot követelt volna.

 

Javasolta a különbizottság azt is, hogy a tartományi iskolákat egységes riasztóberendezésekkel lássák el. A szóban forgó berendezések vagy arra figyelmeztetnének, hogy mindenki azonnal hagyja el az osztálytermet, vagy pedig arra, hogy minden diák maradjon a teremben, és zárják be az ajtót. 

A Winnendenben történtek nyomán természetesnek tartotta a bizottság, hogy további intézkedéseket kell kidolgozni a fegyvertartás engedélyezésének szigorítására. Szükségesnek tartották annak gyakoribb ellenőrzését is, hogy az engedéllyel otthon tartott fegyvereket ténylegesen az előírásoknak megfelelően őrzik-e. Tim K. apja gondatlanul elől hagyott fegyverét és hozzá a nagy mennyiségű lőszert a szülők hálószobájából zsákmányolta. Értesülések szerint a bizottság által javasolt intézkedések megvalósítása a tartománynak legkevesebb 30 millió eurójába kerülne.

Winnendenben csütörtökön a 2009 március 11-i merénylet áldozatainak emlékére nagyszabású megemlékezést tartanak, amelyen beszédet mond Horst Köhler államfő is.

Megosztás:
Képgaléria