Kis pluszban zárt a BUX
Forrás: mti |
2010. március 09. kedd 17:28 |
Napközben valamennyi vezető papír árfolyama negatív tartományban mozgott, végül a Richter kivételével enyhe erősödéssel fejezték be a kereskedést
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,42 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 22.397,30 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt. Napközben valamennyi vezető papír árfolyama negatív tartományban mozgott, végül a Richter kivételével enyhe erősödéssel fejezték be a kereskedést.
A napközbeni fordulatot az amerikai piac nyitása hozta meg - mondta Rózsa Balázs, az OTP Bank tőzsdei műveletek osztályának vezetője. Az amerikai tőzsdeindexek nyitás utáni erősödése megváltoztatta zárásra a piacok hangulatát, így a BUX is pluszban tudott zárni, bár a forgalom elmaradt az átlagostól - fűzte hozzá.
A folytatás a szakértő szerint attól függ, hogy az ez évi csúcsuk közelébe jutott New York-i tőzsdeindexek megpróbálkoznak-e egy újabb rekorddal, vagy pedig lefelé fordulnak. Rózsa Balázs a csúcsdöntésnek kisebb esélyt adott, véleménye szerint az elmúlt napok számottevő emelkedése után inkább csökkenésre van kilátás.
A Mol 140 forinttal, 0,75 százalékkal 18.900 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,33 százalékkal 6.030 forintra nőtt, forgalmuk 11,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,28 százalékkal 719 forintra emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 400 forinttal, 0,95 százalékkal 41.500 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el.
Az Egis 446,8 millió forintos forgalom mellett 310 forinttal, 1,54 százalékkal 20.400 forintra erősödött.
A BUMIX 2.059,12 ponton zárt kedden, ez 4,06 pontos, 0,20 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.