Híradó mottó
2012. február 13. frissítve 07.14

Szemtanúkra vár a rendőrség a Dunakeszinél történt baleset miatt

Forrás: hirado.hu/MTI | 2010. március 09. kedd 10:32 |
| A+ A- | Megosztás:

A reggeli órákban a 2-es számú úton történt szerencsétlenségnek két helyi lakos a halálos áldozata

Két helyi lakos halt meg a Dunakeszinél kedden kora reggel történt balesetben; a rendőrség befejezte a helyszínelést, így megindulhatott a forgalom a 2-es főút 16-os kilométerénél - közölte a helyi rendőrkapitány az MTI-vel.
   

Kovács László elmondta, hogy egyelőre nem tudni újabb részleteket a tragédia körülményeiről, csupán az derült ki, hogy a szabályosan közlekedő Suzukiban meghalt férfi és nő dunakeszi lakos volt.
   

A rendőrség továbbra is várja szemtanúk jelentkezését mondta a rendőrkapitány, megjegyezve, hogy felhívásukra eddig senki sem jelentkezett. A kora reggeli időpont miatt eleve kevesen közlekedtek az érintett szakaszon, aki mégis arra járt, az, az elsődleges információk szerint, megállás nélkül továbbhajtott - mondta Kovács László.
   

Ismertetése szerint a helyszíni szemlébe közlekedési ügyészt és műszaki szakértőt is bevontak, de az útzárat már feloldották, így megszűnőben van a Dunakeszi belterületén kialakult óriási dugó.
   

A szabályosan közlekedő Suzuki egy Audival ütközött, amely egy másik járművet szabálytalanul előzve érkezett a körforgalomhoz. Az Audi vezetője könnyebben sérült.

Megosztás:
Képgaléria