Varga Sándor Márton: Lájvízió. A tévéföldi producer

A tévéföldi producer bírja a strapát. Képes huzamos ideig egy helyben toporogni, de szükség esetén igen gyors a tovahaladása is!

A tévéföldi producert, szem előtt tartva mindenekelőtt a lelki tényezőket, a galambok családjába sorolja a nagy „Brehm”. Ezen ne csodálkozzék senki: a tévéföldi producer valójában galamblelkű teremtés, csak többnyire ügyesen titkolja.

Első példányai egy, a távoli múltba visszanyúló időszak, a hankissium elején bukkantak föl. Mindössze néhány nemzetség tartozott oda: szárnyuk annyira csökevényes volt még, hogy később általában könnyedén lehetett szegni. Nem is tudtak kitartóan röpülni, legföljebb rajtaütésszerűen, rosszabb esetben, nagy ívben.
Ám valahogy mégiscsak megkapaszkodtak a médiákumban, így aztán napjainkra leggyakoribb képviselői a háziproducerek, azaz a háziasított vadproducerek lettek. És ugyan nem egy megszelídített producermadár visszavadult, ennek ellenére ma a Föld szinte minden nagyobb településén található tévéföldi producer, olykor – a szükségeshez képest – többszörös nagyságrendben is.
Viszont kevés a produkció, sok a producer, ahogy zsurnaliszticusi körökben közmondják.

A tévéföldi producer egyébként már fejlődéstörténete korai szakaszában terjesztett bizonyos fertőző betegségeket, így a gyötrően kínzó pénzéhséget, valamint annak szövődményeként a pénzínséget. Egyesek hadat is üzentek e kóroknak, de a hadüzenetet toborzásra fordítható pénz hiányában semmi és senki nem követte.

Ah, a tévéföldi producer! Ki ne ismerné jellegzetes mozdulatait, mikoron csőrével fölcsipegeti az elhullajtott magokat? 
Ki ne ismerné búgó hangját? Ami egyébként rendkívül változatos. Búg, burukkol, turbékol a tévéföldi producer, mikor hogy. Olybá tűnik viszont, örökre elriasztó hangja nincs – de miért is volna? Producerre mindig lesz szükség, mert pénzt valakinek mindig föl kell hajtania; akinek már átutalták, annak tovább is kell utalnia, és ha ennyi tranzakció után mégis marad netán a kassza alján valamicske, azt valakinek föl kell söpörnie azok közül, akiknek szintén van, csak keveslik, illetve – minden eddigi ellenére – valahogy továbbra sincs.

Ki ne tapasztalta volna saját bőrén, hogy – miként egy újabb keletű mondás járja – nem röpül senki szájába a sült producer?

Azt tehát megállapítottuk már, hogy a tévéföldi producer rendelkezik csőrrel, ám fölismerhető rövid, de erős karmairól is. Ami további megjelenését illeti, többnyire – ha átlagolunk – középméretű testén nagy mellényt, s fölötte feneketlen zsebbel rendelkező zakót visel. Ha eme zsebek mélyére néznénk, azt tapasztalnánk, hogy mérettartományuk az óriásitól a hatalmason át egészen a behemótig terjed.

A tévéföldi producer bírja a strapát. Képes huzamos ideig egy helyben toporogni, de szükség esetén igen gyors a tovahaladása is! Fejét minden lépésénél képes ellenkező irányba fordítani, mármint ahhoz képest, akivel éppen szembetalálkozna.

A tévéföldi producer viselkedése eleinte – amikor először hív föl valakit telefonon, hogy közös serénykedésre serkentse – annyira megnyerő, hogy már a legrégibb koroktól fogva a szelídség és az ártatlanság példaképének tekintették őt. Az idővel erősen elfogulttá váló szemlélő előtt azonban lénye kevésbé ragyog rózsás színben. A tévéföldi producer vonzó tulajdonságait ugyan senki nem vonja kétségbe, mi több, a munkát és munkabért remélő szívet bizakodással tölti el minden találkozás, de amikor kiderül, nem oly nagy a sokszor magasztalt hűség, hogy a tűzpróbát kiállná – márpedig hány, de hány tűzpróbát kell a médiákumi lényeknek nap mint nap kiállniuk! –, egyoldalú ragaszkodásról a továbbiakban szó sem lehet.

Ami a tévéföldi producer életmódját illeti, szegénynek rendszeresen innia kell, hogy elviselje a sok megpróbáltatást, amelyeket neki valahogy azért mégiscsak sikerül kiállnia. Más televíziócoccusokhoz képest egyébként a tévéföldi producer nem kortyonként iszik, hanem egyenest az orrnyílásáig dugja pohárba az arcát, úgy szív föl bármi folyadékot! E jelenséget médiákumkutatók avval magyarázzák, hogy a tévéföldi producer ösztönösen rejtőzködik a producerellenes liga tagjai elöl. 

A tévéföldi producer tipikus rejtőszíne a szürke (ennek egy árnyalatát éppen róla nevezték el producerszürkének). Róla kapta nevét a szürke produnciás (helytelenül: eminenciás) is.
Ha már itt tartunk, elmondhatjuk, hogy sem becserkészni, sem elejteni nem könnyű a tévéföldi producert. Ritka kivételnek számítanak a kirakatokban fészkelő vagy a mindenfelé járó-kelő televíziócoccusoktól néhány méternyire bizalmasan éldegélő tévéföldi producerek! Általában elővigyázatosak, és kerülik még a közönyösnek tűnő zsurnaliszticust is.

Leleményes médiákumi lények ennek ellenére a föld színe alól is előkerítik őket, minek következtében nem egy tévéföldi producer évekig elél kalitkában.

Mindazok az ellenségek, akik általában veszélyeztetik a médiákumi lények életét, veszedelmesek reá nézvést is. 

Állítólag akad a tévéföldi producerek között irigy; beszélik, kapzsisága határtalanná tud fokozódni, például a talált élelmet csökött-szegett szárnyával eltakarja, nehogy más televíziócoccusok meglássák. Mi nem hiszünk efféle mendemondáknak. Ellenkezőleg: abban hiszünk, hogy a tévéföldi producer olykor kifejezetten szór mások elé pénzmagot.  

Összefoglalólag elmondhatjuk, rájárhat ugyan a tévéföldi producer a vetésre, végső soron mégis több hasznot hajt a médiákumnak, mint amennyi kárt okoz. Arról nem is beszélve, hogy producerszürke színével lényegesen élénkíti tévéföldje egyébként bázisszürke hétköznapjait. Előbb-utóbb megbarátkozunk vele – már ha futja a drága időnkből ilyen ósdiságokra.

A sorozat további írásai