Sztereó szaglással navigálnak a hangyák
Forrás: hirado.hu/BBC |
2010. március 01. hétfő 14:52 |
Tunéziában a sivatagi hangyák sztereó szaglással rendelkeznek, egyszerre két külön helyszínről származó szagokat észlelnek
Az egyes tapogatóikkal a levegőbe szagolva, a hangyák környezetükről mentális „szagtérképet” készítenek. Aztán ezt a térképet használják, hogy megtalálják útjukat hazafelé – jelentette egy kutatócsoport az Animal Behaviour tudományos folyóiratban.
A galambok, patkányok és még az emberek is érzékelhetik sztereóban a szagokat, de a hangyák az első állatok, melyekről ismeretes hogy mindezt navigációra alkalmazzák. Dr Markus Knaden, Dr. Kathrin Steck és Bill Hansson professzor, a Max Planck Intézet kutatói azt vizsgálták, hogy a Cataglyphis fortis sivatagi hangya hogyan navigál környezetében.
A hangyák minden egyes nap elhagyják a bolyt, majd mintegy száz métert tesznek meg táplálék utáni kutatásuk során. Amikor találnak, egyenesen haza indulnak, valahogyan a legapróbb bolybejáratot is megtalálják a kietlen, teljesen jellegtelen sivatagi képben. A kutatók tudták, hogy a hangyák kifinomult vizuális nyomrendszer alkalmaznak, hogy megtalálják útjukat hazafelé. Ám Knaden csapata kiderítette, hogy a rovarok ennél sokkal többet tesznek.
Először négy, A, B, C és D betűvel ellátott szagmintát helyeztek ki egy alig észlelhető bolybejárathoz. Ezt követően tesztelték a hangyákat úgy, hogy fogták és egy távoli helyszínen kirakták őket, ahol nem volt bolybejárat, de megvolt a négy szagminta. A hangyák azonnal pontosan abban az irányban indultak el, ahol bolyuknak lennie kellett volna, mely megerősítette, hogy a szagokat nyomokként alkalmazzák. Amikor az illatanyagokat összekeverték, a hangyák zavarodottakká váltak, és nem találták meg útjukat hazafelé.
A csak egy tapogatóval rendelkező hangyák szintén képtelenek voltak több mint egy szagminta alapján navigálni, mely megerősíti, hogy a rovaroknak mindkét tapogatójukra, és a sztereó szaglásra is szükségük van, hogy hazataláljanak. Más állatok is navigálnak szag alapján, vagy egyetlen illatra támaszkodnak, vagy sztereóban érzékelik a szagokat.
2006-ban például kimutatták, hogy a patkányok is sztereóban szagolnak, és képesek egyetlen szippantással megállapítani a táplálékforrás helyzetét. Számos kutató azt gyanítja, hogy a galambok szintén szagokat használnak a haza navigáláshoz. Ám mostanáig, egyik állatnál sem figyelték meg, hogy egyszerre használja mindkét képességet, sztereó szaglással él ahhoz, hogy környezetéről szagtérképet készítsen.