Robot segíti az algavirágzások vizsgálatát
Forrás: hirado.hu/BBC |
2010. február 25. csütörtök 09:19 |
Amerikai kutatók olyan víz alatti robotot alkalmaznak, mely „meg tudja tervezni saját kísérleteit” a tengerfenéken.
A „Gulper AUV” úgy van beprogramozva, hogy keresse azt az információt, amit a kutatók szeretnének, tervezze meg saját útját, kerülje el a veszélyes áramlatokat és akadályokat.
A kutatócsapat a portlandi Óceáni Tudományok találkozón ismertette a fejlesztést. Elmagyarázták, hogyan tudják „betanítani” a robotot, hogy legjobb tudományos eredményekkel érkezzen a felszínre. Thom Maughan, a Monterey Bay Akvárium Kutatóintézetének szakembere volt az egyik mérnök, aki a projekten dolgozott.
Magyarázata szerint az automata víz alatti jármű (AUV) az úgynevezett „T rex” szoftvert alkalmazza, mely hasonlóan működik, mint amely a NASA marsi robotjait irányítja, segít nekik elkerülni a Vörös Bolygó felszínén lévő akadályokat. Az egyik fő különbség a két szoftver között, hogy a marsi robotoknál a szoftver a földi irányító központban fut. A tengeri robotnál azonban a fedélzeten működik.
"Meg lehet neki mondani, mit tegyen, mielőtt a vízbe engednénk. Megadjuk neki a feladatkört, aztán a robot megy és kiértékeli mi is történik az óceánban, döntéseket hoz arról, mekkora területet járjon be és megszerezze a kért adatokat”. Az Akvárium kutatói a Gulper AUV-t arra használják, hogy a potenciálisan káros algavirágzásokat vizsgálják.
Kim Fulton-Bennett, az intézet szakembere elmondta, korábban néhány hetente, egész napra ki kellett küldeni egy hajót, hogy elvégezzük ezeket a méréseket. "Most csak kivisszük a kikötőbe a robotot és elengedjük. Mintegy 24 óra múlva visszajön, kiszedjük a vízből és letöltjük az adatokat”.