Nem fizetnek az eredetiségvizsgálóknak
Forrás: hirado.hu/Lévai Éva |
2010. február 19. péntek 16:56 |
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) a januárban elvégzett 7000 vizsgálat után nem fizetett – tudta meg a hirado.hu
Tartalékaikat élik fel az eredetiségvizsgálattal foglalkozó állomások. A januári vizsgálatok után a kormányhivatal még nem fizetett. A vállalkozók azt mondják, legalább 10 napja ki kellett volna fizetni őket.
Arról is megoszlanak a vélemények, hogy mennyi pénzt kellene kapniuk a vállalkozóknak. A szakma úgy véli, hogy még a tavalyi tarifa szerinti összeget kellene megkapniuk, azaz a vizsgálatok teljes összegét.
„Azok a vállalkozások, ahol csak eredetiségvizsgálattal foglalkoznak, ebben a hónapban a tartalékaikat élik fel. (…) Úgy gondolom, az a szándékuk, hogy szétverjék az eddig jól működő hálózatot” – nyilatkozta Balla Béla, a THG Zrt szakmai igazgatója a hirado.hu-nak. „Úgy gondoljuk, hogy az új tarifarendszer azokra a vállalkozókra vonatkozik, akik január 1-je után kötöttek szerződést a Nemzeti Közlekedési Hatósággal. Március 31-éig, az átmeneti időszak végéig azonban a régi árak szerint kell kifizetni a vállalkozókat.”
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) azonban a 2009-es szerződést érvénytelennek tekinti. A kormány 2009. december 22-én felmondta az öt eredetiségvizsgálattal foglalkozó cég 2011-ig szóló szerződését és módosította az eredetiségvizsgálat szabályait. A hivatal fizetéskor a január 19-én életbe lépett kormányrendeletet veszi alapul, amely 60-40 arányban osztja meg a költségeket az állam és a vállalkozók között. Azonban még ez a 40 százalék sem érkezett meg a szolgáltatók számlájára.
Januárban az öt eredetiségvizsgálattal foglalkozó cég feljelentést tett ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés, gazdasági titok megsértése és hivatali visszaélés miatt. A Fővárosi Főügyészség az ügyben elrendelte a nyomozást. A hirado.hu úgy tudja, azóta két cég is Apeh vizsgálatot kapott.
A hivatal megkeresésünkre még nem reagált.
A további részletekről itt olvashat folyamatosan >>>