Átadták az Év Orvosa 2009 díjakat
Forrás: hirado.hu |
2010. február 17. szerda 08:17 |
Egy onkológus, egy belgyógyász-hematológus és egy sebész lett az Év Orvosa 2009-ben
A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány által tavaly szeptemberben meghirdetett Az Év Orvosa 2009 pályázat február 7-én lezárult. A díjátadó ünnepséget a Magyar Tudományos Akadémián rendezték meg február 16-án. A neves közéleti és szakmai személyekből álló zsűri döntése, valamint a közönségszavazatok alapján Astellas Díjat vehetett át Dr. Fábián Ferenc debreceni onkológus, Dr. Németh Lajos szekszárdi sebész és Dr. Tóth Árpád Gábor győri belgyógyász-hematológus.
Az Év Orvosa kezdeményezésre közel 300 történet érkezett, amelyekkel betegek, betegségükből felgyógyult emberek jelölték orvosukat az Astellas Díjra. A zsűri által döntőbe juttatott 17 orvos 27 történetére szavazhatott a nagyközönség a www.dijazorvoskokert.hu weboldalon az egyes történetek osztályozásával. Dr. Berencsi György, a pályázat főszervezője elmondta, hogy az Astellas Díj – Az Év Orvosa elismerés ismét elérte célját, hiszen rengeteg fórumon hangzott el a pályázati felhívás. Közel 300 pályázat érkezett be hálás emberek tollából és összesen 8082 szavazat érkezett a döntőbe jutott 27 történetre a honlapon.
Dr. Fábián Ferenc, a debreceni Kenézy Kórház Onkoradiológiai Osztály osztályvezető-főorvosa volt 2002 áprilisa és 2009 áprilisa között. 2009. októbertől a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház Onkológiai Centrumában dolgozik főorvosként. 2002-től posztgraduális képzéskeretein belül rezidenseket, szakorvos jelölteket és családorvosokat oktat onkológiából.
Dr. Németh Lajos, sebész adjunktus szekszárdi lézer ambulanciáján érrendszeri megbetegedésben szenvedő betegeket gyógyít 1996 óta. Magánműtőjében több mint 17 éve foglalkozik „lézer sebészettel”, ahol számos egyedi műtéti eljárást dolgozott ki: 24 órás sebészeti eljárást is megelőzve már a műtétet követően azonnal távozhat a beteg otthonába – teljes biztonsággal – jó néhány sebészeti megbetegedés sikeres műtéte után.
Dr. Tóth Árpád Gábor, 1977-től a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház II. Belgyógyászat és Hematológiai Osztályán dolgozik belgyógyász-hematológusként – 2006-tól adjunktusi titulussal. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen végezte tanulmányait. Az osztállyal kialakult szoros kapcsolat már 1989-ben kezdődött, amikor is nyári szünetben segédápolói munkakörben szintén itt dolgozott.
Dr. Medgyaszai Melinda fontosnak tartotta szót emelni az orvosi elhivatottságról, arról, hogy az orvos életre szóló, felbonthatatlan szerződést köt a beteggel. Dr. Markovich György, az Astellas Magyarország ügyvezető igazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy a cég filozófiájának szempontjából rendkívül fontos a kiváló kommunikáció orvos és betege között, a közöttük lévő bizalmi kapcsolat erősítése. A díjátadón részt vett Ken Jones, az Astellas regionális európai igazgatója.