Ritkábban lesznek náthások az optimisták
Írta: hirado.hu/mti |
2010. február 15. hétfő 22:11 |
A tudósok messzemenő következtetést nem akartak levonni, de azt kijelentették, hogy az életszemlélet jó hatással van az egészségre
Ritkábban lesznek náthások azok, akik optimistán élik az életet - állapították meg német tudósok, akik vizsgaidőszakban terhelt egyetemisták esetében térképezték fel állításukat.
A tudósok korábban már kimutatták, hogy a stressz ártalmas az immunrendszerre, a stressztől szenvedő emberek ezáltal fogékonyabbak a betegségekre.
"Tudni akartuk, fordítva is igaz-e, vagyis, hogy a fertőzés veszélye csökken a pozitív életszemlélet révén" - mondta Heiko Schulz pszichológus.
A Hamburg-Eppendorf Egyetemi Klinika és a Techniker Krankenkasse (TK) közös kutatásában 43 nő és 37 férfi vett részt, áltagos életkoruk 23 év volt.
Az alanyokat - saját bevallásuk alapján - optimisták és pesszimisták csoportjára osztották. A kutatók kétszer - egy alkalommal a vizsgaidőszak alatt, majd még egyszer utána - vizsgálták a részvevőket aszerint, hogy mennyire "fertőzöttek". A szakemberek olyan egyértelmű tünetekre voltak kíváncsiak, mint például a bepirosodott orr, a köhögés és a torokgyulladás.
Mint kiderült, az optimista hallgatók nemcsak, hogy kevésbé stresszesen kezdték a számonkérés heteit, hanem jóval kevesebb tünetet produkáltak - számolt be Claus Vögele, a kutatásban szintén bevont Roehampton Egyetem munkatársa.
A kutatásban kizárólag csak a vizsgaidőszak által jelentett stresszfaktort vették figyelembe, messzemenő következtetéseket pedig nem akartak levonni - emlékeztettek a tudósok, akik megjegyezték: trendként azonban felismerhető, hogy a pozitív életszemlélet jó hatással van az egészségre.
A diákokon végzett felméréséhez hasonló eredményeket hozott egy idősek otthonában végzett hasonló kutatás. Az otthon optimista alkalmazottjai jobban bírták a feszültséget, és átlagosan két nappal rövidebb ideig voltak betegek pesszimista munkatársaiknál.