Híradó mottó
2012. május 21. frissítve 20.21

Vihar az eredetiségvizsgálat körül: elrendelték a nyomozást

Írta: hirado.hu | 2010. február 15. hétfő 17:02 |
| A+ A- | Megosztás:

Az öt eredetvizsgáló cég feljelentése alapján a Fővárosi Főügyészség elrendelte a nyomozást - tudta meg a hirado.hu

A Fővárosi Főügyészség elrendelte a nyomozást az öt eredetvizsgáló cég feljelentése alapján hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az érintettek januárban tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK). Az ügyben a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya nyomoz.

A szakma azt állítja, hogy a kormány 2009. december 22-én egyoldalúan módosította a 2011-ig szóló szerződésüket, amivel ellehetetleníti a tíz éve működő ágazatot. A kormány szerint a változtatásra azért volt szükség, hogy új vállalkozások léphessenek piacra és így nagyobb legyen a verseny a szolgáltatók között. 

Az államnak ez a tevékenység eddig egy fillérjébe sem került - nyilatkozta korábban Mándi Sándor, az Eredetiség és Gépjármű Bűnözés Ellen Egyesület elnöke. Most azonban új rendszert akarnak kiépíteni több milliárd forintért. Az érintettek az ügyben feljelentést tettek, mert szerintük az általuk kidolgozott technológiát adta el "újnak" az a cég, amely végül elnyerte a bruttó 6,1 milliárd forintos állami megbízást.

Kevesebb pénzt kapnak

Közben a vállalkozások arra panaszkodnak, hogy idén kevesebb pénzt kaptak. A kormányhivatal ugyanis nem utalta el az eddigi munkadíjukat. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) több mint 30%-al akar kevesebb pénzt adni az eredetvizsgálóknak. Azt mondják, a szerződések értelmében március 31-ig a régi díj járna nekik. Több vállalkozó emiatt pert fontolgat az állammal szemben - tudta meg a hirado.hu

A január 1-jén életbe lépő új eredetiségvizsgálatról szóló rendelet értelmében március 31-ig minden vállalkozásnak a régi díjat kellene megkapnia. 

Megosztás:
Képgaléria