Hatezer tigris él farmokon Kínában
Forrás: hirado.hu/AFP |
2010. február 10. szerda 10:29 |
Kína kedden bejelentette, közel hatezer tigrist tart fogságban, és további ezret képes évente szaporítani, miközben nemzetközi vita zajlik a veszélyeztetett faj farmokon tartásának hatásairól
A számokat az Állami Erdészeti Szolgálat alelnöke, Jin Hung jelentette be az ügynökség anonimitást kérő, egyik szóvivője szerint. Az alelnök elmondása szerint, mintegy hatezer nagymacskát nevelnek és szaporítanak mesterségesen Kínában. Ezek a tigrisek évente ezer utódnak adhatnak életet.
Jin bejelentése azt követően látott napvilágot, hogy Kína éppen beharangozta a Tigris Évét, mely február 14-én kezdődik, miközben világszerte a tigrisek csökkenő egyedszáma miatt aggódnak a szakemberek. Jin szerint mindössze 50-60 vadon élő tigris maradt Kínában. A természetvédő szervezetek szerint, jelenleg már kevesebb, mint ötven barangol az ország területén.
Kínában négy vadon élő tigrisfaj jellemző, és egyiküket – a dél-kínai tigris – már a hetvenes évek második felétől nem szúrták ki természetes élőhelyén. Az ötvenes években ezen alfajnak még mintegy négyezer egyede élt az országban. Az állatok élőhelyének degradációja, a tigrisek és zsákmányállataik orvvadászata okolható gyors eltűnésükért.
Kína a nyolcvanas években állította fel a tigrisfarmokat, hogy megpróbálja megvédeni a nagymacskákat, és valamikor visszaengedje őket a vadonba. Ám a szakemberek szerint, nagyon nehéz a fogságban tartott tigriseket visszaszoktatni természetes élőhelyükre, és a farmokon tartott veszélyeztetett állatok egyedszáma ma már újabb kihívást jelent. A Wildlife Conservation Society kínai programjának felelőse, Hszie Jan szerint, a kormány most kezdi felismerni, hogy ez problémát jelent, de még nem találták ki, hogyan orvosolhatják a helyzetet.
Kínában és az egyéb országokban tartott tigrisfarmok nemzetközi vitát váltottak ki. Júliusban, Keshav Varma, a Világbank Globális Tigris Iniciatívájának vezetője amellett szólalt fel, hogy a farmokat fokozatosan számolják fel, azt állítva, hogy az eljárás felgyorsíthatja a veszélyeztetett faj kihalását. "Új piacot, még nagyobb igényt válthat ki a tigristermékekre”.
Hszie szerint, a kínai farmok kevés pénzt hoznak, leszámítva a turistákat, emellett néhányuk az 1993-as tigristestrészeket felölelő kereskedelmi tilalom feloldásáért harcol, így lenne profitjuk, ha az állatok elpusztulnak. Szakemberek szerint mindez csak bátorítaná az orvvadászokat.