Híradó - Több mint internet!

Delta > Tudomány 

A vándorló molyok és lepkék aktív módon választják ki azt a szelet, mely több ezer kilométeren keresztül képes őket elszállítani

Mindez ismét azt bizonyítja, hogy a rovarok bonyolultabb tettekre is képesek rendkívül apró agyukkal. Az eredmények apró, navigáló robotok kifejlesztését inspirálhatják, és segíthetnek a gazdálkodóknak felkészülni az időszakos rovarinváziókra.  

A vándorlás során, a lepkék és molylepkék kiválasztják azokat a szeleket, melyekkel szárnyalni kívánnak, és megváltoztatják testhelyzetüket, amikor rossz irányba kezdenek sodródni.  Ez az új eredmény azt sugallja, hogy a rovarok ugyanazon stratégiákat alkalmazhatják melyeket a madarak követnek a hosszú távok során. A kutatók régóta úgy hiszik, hogy a rovarok az éppen domináns szellő kegyelmére vannak bízva.  

"A rovarok olyan apróak, hogy azt hittük, talán a szél csak elfújja őket, míg vizsgálatunk azt mutatja, egyáltalán nem erről van szó” – mondja Jane Hill entomológus, a Science tudományos folyóiratban megjelenő vizsgálat társszerzője. "A széllel utaznak, de ők választják meg, melyikkel”. Minden tavasszal és ősszel több millió rovar kel több száz vagy ezer kilométeres útra. A pompás királylepkék – melyek Kanadából Mexikóba utaznak – talán ezen migráció leghíresebb példái. Azonban számos sáska-, molylepke-, szitakötő- és bogárfaj is vándorol.    

A repülési képességeikkel egyenlő mértékben lenyűgöző vándorlási viselkedést a rovaroknál igen nehéz tanulmányozni, mivel számos faj a hosszú utakat több ezer méterrel a felszín felett teszi meg. A kutatók csak nemrégiben fejlesztették ki azokat a technikákat, melyekkel nagy magasságban is észlelni lehet ezeket az apróságokat. Hill és csapata két speciális radart alkalmazott Anglia déli részén, hogy több mint százezer molyt és lepkét figyeljen meg szezonális vándorlásaik során.

Az adatokból – melyeket jó néhány éven át gyűjtöttek -  a kutatók többek között ki tudták deríteni, hogy a rovarok mely faja repült, milyen irányba tartott, milyen magasra emelkedett. A várakozásnak megfelelően, az eredmények azt mutatták, hogy mind az éjszaka repülő molylepkék, mind a nappal utazó lepkék tavasszal északnak tartanak – Afrika északi részéről és a mediterrán térségből Angliába. Ősszel pedig ismét visszatérnek délre.  

A kutatók meglepetésére azonban, a rovarok nem passzív stopposok voltak az éppen domináns szelek szárnyán. Például ősszel a legtöbb fuvallat keletről érkezik, de a rovarok valamiképpen megkeresték azokat a szeleket, melyek délre vitték őket, és úgy helyezkedtek, hogy közvetlenül téli otthonaikhoz jussanak. Még tavasszal is – amikor a legtöbb szél észak felé halad – a rovarok nem mindig ezekkel repültek. Ha a szelek nem pontosan arra fújtak, amerre haladni akartak, az állatok testhelyzetet változtattak, hogy kompenzáljanak. Számos vándormadár tesz ugyanígy.   

A porszemcsékkel ellentétben, a vizsgálat kiderítette, hogy a lepkék és a molyok aktívan repülnek azon légfolyamok belsejében, melyek előre taszítják őket. A repülési sebesség és a szélsebesség összevetésével a kutatók kiszámították, hogy ez a két rovarcsoport óránkénti 100 kilométeres sebességgel is haladhat. Ilyen sebességgel ezek a finom, apró élőlények mindössze három-négy éjszaka alatt megtehetik a 2000 kilométeres utat Afrikából Nagy-Britanniába. Számítógépes modellel, a csapat további becsléseket végzett, és kiderítette, hogy ez a széllovagló stratégia lehetővé teszi, hogy a rovarok mintegy 40 százalékkal messzebb jussanak, mint amire egy sodródó részecske képes.   

Az eredményeknek valós alkalmazási területei is lehetnek. Ahogy a klíma melegszik, Hill szerint a vándorló rovarok száma megnő, azoké is, amelyek megszállhatják a mezőgazdasági területeket.  Ha tudják, hogy ezek a rovarok hogyan és mikor mozognak, a gazdálkodók el tudják dönteni, mikor permetezzék be terményeiket. Végül pedig a kutatók olyan miniatűr robotokat fejleszthetnek ki, melyek a lepke kecsességével és könnyedségével tájolják be magukat a térben.