Híradó - Több mint internet!

2010. március 11. csütörtök, Szilárd
Zöld rovat > Turizmus 

Az idei február sem múlik el torkoskodás nélkül

2010. február 04. 16:05


A Torkos Csütörtök szervezői szerint, idén február 18-én ismét érdemes ellátogatni kedvenc éttermünkbe

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Idén február 18-án is érdemes ellátogatni kedvenc éttermünkbe, vagy akár új ízek felkutatására indulni az ország különböző régióinak vendéglőibe - hívták fel a figyelmet a nagysikerű Torkos Csütörtök szervezői a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten, ahol egyúttal a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny Rozmaring-díjjal jutalmazott éttermeinek vezetői is átvehették kitüntetéseiket. 

2010-ben, a Fesztiválok Évében is folytatódik a Torkos Csütörtök hagyománya. Az immár ötödik éve hatalmas népszerűségnek örvendő rendezvény idén február 18-ára esik. A sajtótájékoztató napjáig összesen 1170 étterem csatlakozott az akcióhoz, amelynek lényege, hogy a hamvazószerdát követő napon a vendéglők az a la carte kínálatukból 50 százalékos kedvezményt biztosítanak a vendégeik számára - mondta el Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. A tömeges asztalfoglalások miatt azonban idén már egyre több étterem döntött úgy, hogy egészen szombatig meghosszabbítja az akciót.   

Azok a vendéglátóipari egységek, amelyek részt akarnak venni a programban, egészen február 15-ig regisztrálhatnak a www.menjunkenni.hu internetes oldalon. A tavalyi évben mintegy 1300 éttermet és 230 ezer vendéget mozgósító akció célja többek között a magyar konyha népszerűsítése, és az ország különböző régióinak gasztronómiai bemutatása. Ennek megfelelően az eddig csatlakozott éttermek 26 százalékát a budapesti, 74 százalékát a vidéki vendéglátóhelyek teszik ki.   

A siker érdekében idén a nagykereskedők és az éttermi beszállítók is részt vesznek a kampányban, és különböző kedvezményeket biztosítanak a mára védjeggyé vált torkos matricával rendelkező éttermeknek. A január 13-ig regisztrált vendéglők névsorát többek között a Népszabadság február 4-i mellékletében, illetve a MT Zrt. januárban megjelent, Itthon otthon van című turisztikai mellékletében böngészhetik az érdeklődők.  

A Torkos Csütörtök persze nem csupán az egyetlen olyan kezdeményezés, amely a hazai bor és gasztronómiai lehetőségek népszerűsítését szolgálja - mondta Niklai Ákos, az MT Zrt. elnöke. A májusi Nyitott Pince-napokon például országszerte mintegy 150 borospince várja kedvezményes, vagy akár ingyenes borkóstolókkal a látogatókat, illetve a Márton-napi Libatour, és a külföldi gasztronómiai lapok képviselőinek szervezett itthoni tanulmányutak is mind a magyar konyha és ízvilág népszerűsítését szolgálják.

Az ételkínálat mellett persze, fontos a kulturált, vendégbarát étteremkép kialakítása is. Az 1994 óta létező Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny vendéglátóiparban tevékenykedő nyerteseit így 2006 óta az úgynevezett Rozmaring-díjjal jutalmazza az MT Zrt. A 2009-es elismeréseket Kovács Miklós, az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkára adta át.


Forrás: hirado.hu/MTI


Hír értékelése 5 szavazat alapján: 4.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Hagyó: nem én írom ennek az ügynek a forgatókönyvét

El tud számolni azokkal az ingatlanokkal, melyeket kislányára íratott - mondta Hagyó Miklós. A volt főpolgármester-helyettes azt állítja: vagyonát azelőtt szerezte, hogy politikai pályára lépett, jóval az átlag feletti életszínvonalat biztosított magának, ezért nem volt szüksége arra, hogy bárkitől is csúszópénzt vegyen át

Szonda: előretört a Jobbik

Majd' háromszoros támogatottsággal rendelkezik a Fidesz az MSZP-hez képest a Szonda Ipsos felmérése szerint. A szocialistákhoz pedig szinte felzárkózott a Jobbik, mely idén megduplázta szavazótáborát, bár az újonnan érkezők pártkötődése nem túl erős, nagy csábítást jelentenek nekik a fiatal demokraták

Balesetek és elakadt teherautók a havazás miatt - országos körkép!

Elzárt település nincs, de az utak havasak, hókásásak, több helyen lehet hófúvás

Egy titokzatos fax az ügyészségről

Amint vallomást tett az oktatási tárca esélyegyenlőségi főigazgatóságának vezetője az ügyészségen, a dokumentumot szinte azonnal átfaxolták. Borovszky Tímea ügyvédje szerint bűncselekmény történt. Az ügyészség úgy véli: ma már ezt lehetetlen kinyomozni

Lenyomta Bill Gates-t egy mexikói

Másodjára taszítják le a szoftvercég alapító-elnökét a Forbes listájának éléről

Opera készül a Playboy-modell életéből

Anne Nicole Smith 2007 februárjában, 39 éves korában hunyt el gyógyszer-túladagolás miatt Floridában


Népszerű tudomány

Népszerű tudomány

A földi élővilág fele a felszín alatt rejtőzhet

Míg a csillagászok az égboltot figyelik életformákat kutatva, a biológusok azt a szerteágazó élővilágot vizsgálják, mely a Föld felszíne alatt rejlik

Kassza

Kassza Közéleti vitaműsor hetente, élőben, csütörtök esténként 20 órakor.

Az M1 mai műsora

05:50
Ma reggel
09:00
Üdítõ szilágyi tibor mûsora
korhatár: 12 éven aluliaknak csak felnõtt felügyeletével
09:55
Nappali közéleti szórakoztató magazin

Az M2 mai műsora

MTV Látogatóközpont

MTV Látogatóközpont Jöjjön el, ha találkozni akar Süsüvel, a sárkánnyal, a TV Macival, vagy a Híradó szerkesztőivel; ha látni akarja a Tenkes kapitányának ruháját, vagy azokat a stúdiókat, amelyekben az adások készülnek!