A napfogyatkozást is megfigyelte az ESA demonstrációs műholdja
2010. január 27. 09:30
Kedden brüsszeli sajtóeseményen mutatták be a Proba-2 demonstrációs műhold első eredményeit
Oldal nyomtatása
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
Oldal továbbküldése
Újabb készülékekkel és tudományos felszereléssel megrakodva, a Proba-2 a jövőbeli missziók számára demonstrálja a technológiát, miközben megfigyeli a Napot. Kedden egy brüsszeli sajtóeseményen, a Belgiumi Királyi Obszervatóriumban, az apró szonda mögött álló kutatócsapat elmondta, nagyon elégedettek az első három hónappal, és be is mutatták a szonda első megfigyeléseit.
November 2-i felbocsátása óta a Proba-2 (PRoject for OnBoard Autonomy) számos alrendszere egymás után kapcsolt be, tesztelték teljesítményüket. Az üzembe helyezési folyamat szükséges, mielőtt megkezdődik a küldetés tudományos vizsgálata. A hozzájárulások Európából és Kanadából érkeztek, Belgium az egyik fő résztvevője a missziónak. A szondát az Európai Űrügynökség (ESA) számára a belga Verhaert Space fejlesztette ki - mely a QinetiQ csoport tagja -, a küldetést az ESA belgiumi Redu földi irányító központjából felügyelik.
(Fotó: ESA)
Az apró műhold – kevesebb, mint egy köbméteres – az ESA egy évtizeddel előre tekintő misszióinak ugróköve. Tizenhét új technológiát demonstrálnak fedélzetén, mielőtt adoptálnák azokat egy űrszondába. Ilyen egy új csillagvizsgáló a BepiColombo Mercury számára, nagy látószögű kamera az ExoMarsnak, és a Marco Polónak.
A műhold kettős feladatot lát el, egyrészt teszteli a technológiákat, másrészt tudományos platformként funkcionál. A kísérleti eszközök mellett, a Proba-2 négy új készüléket tartalmaz, melyek a Napra és az űrbeli körülményekre fókuszálnak. "Tudományos megfogalmazásban, a Proba-2 Napobszervatórium” – mondja David Southwood, az ESA Tudományos és Robotfelderítő programjának vezetője. A sajtóeseményen bemutatták első megfigyeléseit a Napról, többek között a január 15-i napfogyatkozásról, melyet Afrikában és Ázsiában lehetett megfigyelni.
A Proba-2 a második műhold volt azon a rakétán, mely az SMOS - Soil Moisture and Ocean Salinity – Föld-megfigyelő szondát vitte fel. A jövőbeli Proba-missziókat az ESA arra használja majd, hogy tesztelje az új Föld-megfigyelési technikákat, és azt a technológiát, mellyel a műholdak formációban működtethetőek.
Forrás: hirado.hu/SpaceDaily/BBC
Hír értékelése 7 szavazat alapján:
5.0
Hír értékelése:
értékelés mentése...