H1N1: meghalt egy férfi a sátoraljaújhelyi kórházban
Írta: hirado.hu/mti |
2010. január 19. kedd 19:55 |
A férfi novemberben kapta meg az újinfluenza elleni védőoltást
Meghalt egy igazoltan H1N1 fertőzésben szenvedő beteg hétfőn a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházban. A férfi még novemberben megkapta a védőoltást.
Vass Zsuzsanna, a kórház intenzív osztályának vezető főorvosa elmondta: az ötvenes éveiben járó férfi öt napja magas lázzal küszködött, így került a kórházba. A mellkasröntgen kétoldali, nagy kiterjedésű tüdőgyulladást igazolt.
A beteget gépi lélegeztetésre kapcsolták, emellett antivirális és antibiotikumos kezelést is kapott. Állapota azonban annyira romlott, hogy életét már nem tudták megmenteni, két nappal kórházba kerülése után elhunyt.
A főorvos közölte, hogy a betegnek magas vérnyomása és cukorbetegsége volt, de a hozzátartozók elmondása szerint azok nem okoztak komolyabb problémát. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ÁNTSZ-nél elvégzett vizsgálat kedden délután igazolta a H1N1 vírus jelenlétét a férfi szervezetében.
A férfi családjának tagjait is beoltották, de közülük nem betegedett meg senki. A sátoraljaújhelyi kórházban az MTI információi szerint január eleje óta hárman haltak meg H1N1-vírusfertőzés miatt, három további beteget kezelnek, az ő állapotuk javul.