Varga Sándor Márton: Lájvízió. A raktáros

A raktáros bármely napszakban lehet aktív, de rendszerint leginkább reggel nyolc és déli tizenkettő között, hogy délutánonként békésen tudjon barlangjában adminisztrálni

A raktáros a medvére emlékezteti a nagy „Brehm”-et, ezért őkelmét a barnák, a feketék, mi több a jegesek legközelebbi rokonaként tételezi.

Egyes televíziócoccus népek a raktárost egyenesen őseik szellemeként tisztelik, a raktárt pedig mitikus helyként, ahol az arra hivatottak kegytárgyakat őriznek. Ha a természet nem ajándékozta volna meg a tévéföldjét a raktáros medvével, még ma is üresen tátonganának mindenféle oroszlánbarlangok.

Ómédiákum kori lények a raktárosról nevezték el a Kis Raktáros és a Nagy Raktáros csillagképet. Azok népi neve, a Göncölszekér is azért alakult ki, mert már a történelem előtti időkben is ama eszköz segedelmével szállították el tőlük a kiutalt holmit átvételi elismervény ellenében, leselejtezés előtt meg vissza.

A raktáros alapvetően magányos alkat, ám ha barlangjába toppanunk, kedvessége és szívélyessége miatt nehéz ellenállni neki. Ugyanakkor előfordul, hogy rajtuk kívül álló okokból nem áll módunkban azt vételezni, amire éppen szükségünk volna. Ilyenkor az a kérdés, meg lehet-e valamiféleképpen szelídíteni a raktárost. 
Táplálkozását illetően gyakorlatilag mindenevő – tévéföldje tálcán kínálja neki az étlapot –, vagyis megeszik mindent, legyen az növény, állat, bárminemű irodaszer vagy műszaki berendezés, tehát ez úton nehéz a kedvében járni. De ha valóban meg akarjuk nyerni magunknak, ne feledkezzünk meg arról a közmondásos tényről, hogy erősen kedveli az édességet! Igyekezzünk hát magunkhoz édesgetni, hátha akkor kiadja, amire ácsingózunk.

Mivel mindenki érdekelt abban, hogy jó viszonyt ápoljon a raktárossal, gyakorlatilag nincsen neki természetes ellensége: egyedül a pénzügyeusok tekintik őt hébe-hóba zsákmányállatuknak, de ők is csak ritkán merészkednek összetűzésbe keveredni vele, elvégre nekik is szokott kelleni egyszer s másszor a raktárból ez-az. Ellenkezőleg: a pénzügyesek kisebb volumenű alfajainak eszén éppen a raktáros jár túl alkalomadtán. 

Televíziócoccusokra többnyire nem támad, komoly veszélyt csak akkor jelent, ha valamiért megsebesül. Fogságban viszont visszaszelídül.

A raktáros bármely napszakban lehet aktív, de rendszerint leginkább reggel nyolc és déli tizenkettő között, hogy délutánonként békésen tudjon barlangjában adminisztrálni. Ellentétben rokonaival, akik az adott évszak lehető legtöbb raktároznivalóját keresve több száz kilométerre is elkóborolnak egy gazdasági év alatt, a raktáros többnyire ki se mozdul barlangjából. Kivéve persze, ha munkaerő-kímélés céljából őt küldik leltározni. De a territoriális viselkedés ilyen esetekben sem jellemző rá; egyedeik útvonalai gyakran átfedik egymást, bár sosem keresztezik.

Mivel a raktáros a nap nagy részét fedezékében tölti, többnyire nagy papundeklik közé mélyedést ás magának, ahová száraz kábelkötegekből bealmol. A vélemények megoszlanak arról, odújában alszik-e vagy sem: egyes példányai bizonyára igen, mások talán nem. Az mindenesetre bizonyos, hogy a raktáros bármikor képes fejét nyugovóra hajtani, legföljebb nem hibernálódik, hanem sűrűn fölébred, különösen, ha kopogtatnak az ajtaján.

Telente egyébként nem nehéz fölismerni a tanyáját, mert a raktáros meleg lehelete nyílást képez odúja falán. A nyáron elbóbiskoló raktárost viszont sokkal nehezebb megtalálni, mert hajlama szerint megközelíthetetlen helyeken húzza meg magát.
Alvás közben testsúlya jelentősen csökken, akár a negyedével is, ezért ébredés után igyekszik mielőbb regenerálódni. Ilyenkor megszokott nála a két lábra állás, kivéve azt az esetet, ha a talpa rövid, mert akkor nehezebben tudja megtartani magát ebben a helyzetben.

Első pillantásra ugyan kissé esetlennek, lomhának tűnik, pedig ha kell, olyan gyorsan tudja szedni a lábát, hogy más élőlény képtelen utolérni! Óránként akár 40 kilométert is megtesz, ráadásul az indulósebessége is fölér a rövidtávfutókéval!

Továbbá nagyon jól úszik is (nyitott szemmel merül a víz alá, s ott akár percekig kibírja levegővétel nélkül), ám legjobban a kúszáshoz ért, különösen, ha polcok fenekéről kell előbányásznia valamit. Pillanatok alatt terem a legeldugottabb helyen is. Elmondható, hogy ügyesebb, mint közeli rokona, a leltározó, bár ugyanezek a mutatványok utóbbinak sem esnek nehezére.

A raktáros kellő szakértelemmel halászik is, különösen, ha valaki nem szolgáltatja vissza időben a nevén szereplő leltári tárgyat. Szaglása is igen kifinomult, viszont éppen környezetéből kivillanó orra árulja el: nappal, távcsővel akár egy közvetítőkocsi messzeségéből is észre lehet venni, ha közeledik. 

A szabadságtérocén korának egyes raktárrabló lovagjainak raktárosbőrt ábrázoló címeréről (németül Racktaroschhäuter, azaz „raktárosbőrös” – a szerk. megj.) származik a raktároshajder kifejezés, amelyből mára a közismert pernahajder szó alakult ki.
Sajnos a raktárosok bundája egyéb zsurnaliszticusok és bundasóvár nézőid lények figyelmét is fölkeltette, s emiatt vadásznak rájuk. Egy időben irtásuk aggasztó méreteket kezdett ölteni, ám hála a védelmükben tett erőfeszítéseknek, számuk napjainkban ismét növekszik, de legalábbis stagnál.

A raktárossal kapcsolatos közismert szólás az „előre inni a raktáros bőrére”, ami annyit tesz, hogy túl korán örülni valaminek. Csak nehogy valaki föltalálja „a hátra inni a raktáros bőrére” szólásváltozatot, ami annyit tenne, hogy túl későn.