Híradó mottó
2012. február 04. frissítve 11.44

A bárányhimlő miatt nem reagálhattak a H1N1-oltásra a gyerekek?

Forrás: hirado.hu/MTI | 2010. január 12. kedd 15:11 |
| A+ A- | Megosztás:

Még vizsgálják, hogy az újinfluenza vírus elleni védőoltás ellenére hogyan kaphatták el a bakonyoszlopi gyerekek az influenzát

Vérmintákat vettek laboratóriumi vizsgálatra a bakonyoszlopi nevelőotthon valamennyi lakójától, ugyanis a több mint negyven gyermek csaknem felénél annak ellenére jelentkeztek influenzás tünetek, hogy megkapták a H1N1 járvány elleni védőoltást - tájékoztatta Bujdosó László főorvos, a közép-dunántúli regionális tisztiorvosi szolgálat igazgatója kedden az MTI-t.
   

 

A vérvételt két hét múlva meg kell ismételni, ugyanis csak azután lehet majd bizonyosan megmondani, hogy milyen volt "az ellenagyag-képződés és annak dinamikája" a gyermekek immunrendszerében. A vérmintákban az úgynevezett "savpárok" vizsgálatát végzik el az Országos Epidemiológiai Központban, s mintegy két-három hét múlva tájékoztatja annak eredményéről az ÁNTSZ a nyilvánosságot - mondta Bujdosó László.
   

A főorvos hangsúlyozta, hogy a vérvizsgálat mellett ellenőrzik a torokból vett mintákat is. Az otthon többségében fogyatékkal élő lakói közül háromnak a torokmintájából mutatták ki a H1N1 vírus jelenlétét. Korábban néhányan átestek bárányhimlős megbetegedésen is - tette hozzá.

H1N1


   

Az igazgató ugyanakkor rámutatott arra is, hogy az újinfluenza jelenléte még nem jelenti azt, hogy az megbetegedést is okozott, tehát a H1N1 vírus "felelős" a tünetekért. A laborvizsgálatok során derül majd ki, hogy a H1N1 vírusnak volt-e "kórokozó szerepe".
   

A tünetek egyébként enyhe lefolyásúak voltak, kisebb láz és köhögés jelentkezett a gyerekeknél, akik közül kórházba senki sem került - mondta Bujdosó László, megjegyezve, hogy már valamennyien gyógyultnak tekinthetők és szövődmények nem alakultak ki náluk.
   

A védőoltás nem jelent "üvegbúrát", tehát attól még bejut az ember szervezetébe a vírus, "ott van a torkunkban", csak nem képes megbetegedést okozni - fogalmazott a főorvos. Rámutatott arra is: a vakcináról nem lehet kijelenteni azt, hogy tökéletes és teljes biztonságot nyújt, de a klinikai tesztek során a 12 év alatti gyermekek 80 százaléka, a 12 év felettieknek pedig a 90 százaléka "produkált erőteljes immunválaszt" a védőoltásra. Nagyon lényeges ugyanakkor azt is tudni, hogy a többiek sem voltak közömbösek a védőoltásra, csak lényegesen gyengébben reagált az immunrendszerük.
   

A Bakonyoszlopon megbetegedett gyermekek antivirális gyógyszeres kezelést is kaptak - mondta a főorvos.

Megosztás: