Varga Sándor Márton - Lájvízió: Az ügyelő

"Az ügyelő, ha kell, pulikutya, ha kell, teve: ezért mutatnak testméretei nagy változatosságot"

Mivel az ügyelő sokakat segít át nehézségeken, valamint sok súlyt pakolnak rá egyébként is, ezért a nagy „Brehm” a tevefélék családjába sorolja őt.

Vendéget vár például a kapuban az ügyelő, elkíséri a sminkszobába, onnét meg a stúdióba, és közben elmagyarázza neki, mi történik majd az elkövetkezendő percekben. Vagy ha minderre nincs idő, egyszerűen belöki egy ajtón, aztán a kezével még utánaint, hogy „Három-kettő-egy-adás!”

Így aztán, ahogy közeli rokona, a teve maga mindössze egy- (Camelus dromedarius) vagy kétpúpú (Camelus bactrianus), az ügyelő gyakorlatilag végtelen számú púpú lehet. Van olyan ügyelő, aki kívülről keresztül-kasul púpnak látszik, belül mégis csupa szív.

Ezért tud olyan nagyon ügyelni minden apró részletre.

Háttérmunkás: caplat folyosók homokjában, de szükség esetén jár vízen is. Hiánya csak akkor tűnne föl, ha egyszer nem lenne. Ő vigyáz a munka pontosságára, no meg zavartalanságára. Tulajdonképpen meg se látszik rajta, no meg el se ismeri senki, de valójában élet-halál ura.

Egyszer egyébként tévedésből rossz időpontra diszponálták, minek következtében valóban össze is dőlt a világ. Kóbor vendégek kószáltak mindenfelé a székházban (a nevük elvégre le volt adva, így átzsilipelhettek a biztonsági zónákon), de senki nem terelte őket a megfelelő irányba, az élő adásban meg csak fogytak, fogytak a konzervanyagok…

Az ügyelő, ha kell, pulikutya, ha kell, teve: ezért mutatnak testméretei nagy változatosságot. Ez független attól, milyen korú, milyen nemű – ügyelő lehet nőstény is, hím is –, mindenesetre legyen bár magas vagy alacsony, kövér vagy sovány, a púpját akkor is cipelnie kell.

Ez az ő átka és áldása.

Ha ugyanis túlügyeli magát, a szükséges energiákat a púpjából varázsolja elő.

Egyébként mint annyi más élőlény, ő is a szájával eszik, viszont felső ajka két részre oszlik. Ezeket egymástól függetlenül tudja mozgatni, ezért egyszerre két vendéggel is tud foglalkozni.

Továbbá nagyon gyorsan tudja szedni a lábát, annyira, hogy vendég legyen a talpán, aki olyankor bírja őt követni! Rövid ideig akár lépcsőn gyalogolva is képes gyorslifteket meghazudtoló sebességre, de azért inkább a komótos haladás jellemző rá. Miközben, ha az élet éppen úgy hozza, jelentős súlyú és méretű terhet jelentős távolságra szállít. Még az is mindegy neki, nappali forróságban vagy éjszakai hűvösben kell mindezt megcselekednie.

Az ügyelő tűri a megpróbáltatásokat.

Általában szelíd, de ha felidegesítik, rúgni és köpni szokott.

Eleinte csak színházföldjén sertepertélt, aztán áttette székhelyét filmföldjére is, majd a korai szabadságtérocénban sebtiben beköltözött tévéföldjére is. A televíziócoccusok rögvest fölismerték gazdasági hasznát, ezért bő ötven éve egyik percről a másikra háziasították.

Az ügyelő teljes mértékben alkalmazkodott a tévéföldi élethez. Lába például patában végződik, hogy minél kevésbé süppedjen bele a talajba. Orra és füle becsukható, védekezésként a tévéföldi viharok ellen.

Életképességére jellemző, hogy amikor egy médiákumi katasztrófa idején más zsurnaliszticus nemzetségek teljes állományukat elveszíthetik, az ügyelők túlnyomó többsége életben marad. Pedig illetékes vadőrök meg szokták ritkítani az állományt, mondván, túl sok olyan erőforrást használnak el, amelyek másoknak sokkal szükségesebbek.

Hogy miért él túl sokakat mégis az ügyelő? Hát, mert hosszú ideig kibírja táplálék és víz nélkül, föltéve persze, hogy közben senki nem veszi ki mellső végtagjaiból az adásmenetét. Két kameraátállás között képes elegendő mennyiségű folyadékot magához venni, megissza akár a sós vizet is, ráadásul szabályozza a saját izzadását! Belül már rég forr a dühtől, amikor kívül még hűvös eleganciát erőltet magára. A testét borító finom ügyelőbőr (ld. „Van bőr a képén!” – a szerk. megj.) egyébként is hőszigetel, ezért teste se nem hűl, se nem melegszik munkaképessége alsó, illetve felső határán túl. 

Jóllehet sok ügyelő él napjainkban a médiákumban – különböző főrendezőcusok szívesen tartják őket karámban –, vadon élő őseik mára kihaltak. Számottevő viszont az elvadult populáció: ők többnyire fogságból megszökött ügyelők leszármazottai. Merthogy ügyelőből gyakran lesz rendezőasszisztensus, rendezőcus, akár még műsorvezetőcus is!

De e tényből ne általánosítsunk. A televíziócoccusok nem véletlenül találták ki a mondást, miszerint könnyebb átmennie a tevének a tű fokán, mint az ügyelőnek fölfelé a tévéföldi szamárlétrán.

Az ügyelő kulturális hatása evvel együtt meglehetősen jelentős tévéföldje népére. Az ügyelőszerájok például, ahol az ügyelőkaravánok megpihenhetnek, üzleti központként működnek, ahol az árucikkeken kívül a híreket is kicserélhetik egymással azok, akik arra szomjaznak, és nem egyéb folyadékra.

Napjainkban pedig újra fölfedezték az ősidők óta űzött sportot, az ügyelőversenyt. Ennek lényege, hogy például egy reggeli műsor stúdiójában ki tud gyorsabban kicserélni két vendéget úgy, hogy a műsorvezetőcus észre se vegye.

A sorozat további írásai