Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 02. csütörtök, Rebeka, Dorina
Aktuális > Belpolitika 

Bokros szerint elfogadja programját az MDF

2009. december 12. 17:32


Bokros Lajos szerint az MDF láthatólag elfogadja azt a "szakszerű, ésszerű, korszerű programot", amelyet az ő írásai, nyilatkozatai, cikkei tartalmaztak és tükröztek.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

"Makacs következetességgel képviselem azt, hogy Magyarországnak a reformok kritikus tömegére van szüksége, elsősorban az államháztartás, az állami élet szinte minden területén" - mondta Bokros Lajos budapesti sajtótájékoztatóján azután, hogy az MDF országos választmánya nagy többséggel a párt miniszterelnök-jelöltjének választotta. Ezt a jelölt nagy örömnek és megtiszteltetésnek nevezte.

 

Közölte: ma Magyarországon az állam akadálya mind a gazdasági növekedésnek, mind a társadalmi és kulturális fejlődésnek, ugyanis az állam "túlméretezett, (...) rendkívül silány minőségű szolgáltatásokat rendkívül sok adóforintból előállító, pazarló és korrupt". Ennek megváltoztatása minden józan, konzervatív, európai középpárt programjában szerepel, így az MDF-ében is - tette hozzá.

Bokros Lajos egy esetleges választási együttműködésre vonatkozó kérdésre kijelentette: az MDF nem gondolkodik pártszövetségben, s ezt a sajtótájékoztatón Makay Zsolt, a demokrata fórum választmányi elnöke is megerősítette.

Bokros Lajos közlése szerint az MDF a vállalkozói osztály pártja kíván lenni, a középosztályé, minden adófizetőé.

Szintén kérdésre azt mondta: ahogyan Debreczeni József, valószínűleg az MDF nagy része is másképpen értékelte még évekkel ezelőtt a Bokros-csomagot. "Örülni kell annak, hogy eljutottunk egy olyan egységhez, ahol a józan többség belátja", hogy az MDF 2002 óta folytatott politikája a gazdasági fejlődést segítő, nem pedig népszerűséghajhász. (Dávid Ibolya MDF-elnök múlt csütörtökön jelentette be, hogy Debreczeni József közíró a 2010-es választásokon az MDF színeiben indul országgyűlési képviselőjelöltként.)

Az UD Zrt.-üggyel kapcsolatos felvetésre reagálva Bokros Lajos közölte, ő nem előlegezné meg, hogy az ügyészségnek milyen bizonyítékok vannak a kezében. Úgy fogalmazott: "Nem gondolom azt, hogy itt valamiféle egyértelmű bizonyítéka lenne annak, hogy Dávid Ibolya, Herényi Károly és adott esetben Somogyi Zoltán rosszhiszeműen vagy netán bűntettet elkövetve járt volna el".

Makay Zsolt a sajtótájékoztatón közölte azt is, hogy az MDF országos választmánya szombaton megkezdte a választási program vitáját is.

A Magyar Demokrata Fórum országos választmánya több mint 90 százalékos többséggel választotta meg Bokros Lajost a párt miniszterelnök-jelöltjének - közölte a párt szombaton az MTI-vel. Az eredmény 61 igen, 1 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett született meg - olvasható az MTI-hez is eljuttatott közleményben.

Arra a kérdésre, hogy ki volt az az egy, aki nemmel szavazott, Makay Zsolt a szombati sajtótájékoztatón úgy válaszolt: "nincs jelentősége".


Forrás: hirado.hu/MTI


Hír értékelése 113 szavazat alapján: 2.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Képgaléria

67. Velencei Filmfesztivál

Szerdán este Darren Aronofsky Black Swan című filmjével kezdődőtt a seregszemle - Az Arany Oroszlánról a Quentin Tarantino vezette nemzetközi zsűri dönt

Videó galéria

Eloltották a felrobbant fúrótornyot a Mexikói-öbölben

Szerencsés véget ért a baleset, nem sérült meg senki és jelentősebb olajszivárgás sem történt

Pleschinger Gyula az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója

A szakember megfordult a Budapest Értéktőzsde, a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, de vezérigazgató-helyettes is volt a Raiffeisen Banknál

Átalakítja a kormány az egészségügyi szakollégiumokat

Kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is helyet adó, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat jöhetnek létre

Nem volt homoszexuális az alsóörsi rendőr

A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a bulvárlapok által terjesztett híresztelésnek nincs alapja és a gyilkosság elkövetője önkezével vetett véget életének

Az eddig feltételezettnél jóval öregebb lehet Moszkva

Egy régész szerint közel kétezer éves lehet az orosz főváros

Szabadságszobor lett Lady Gagából!

Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg


Utazás

Pihenjen falun, a Balatonnál

A Balatont ismerő utazók ellentmondást érezhetnek a címben szereplő felhívásban, hiszen legnagyobb tavunkról a nagy szállodák, kis Zimmer Ferik vagy a zsúfolt strandok jutnak eszünkbe, nem pedig egy kedves kis balatoni falu.

Az M1 mai műsora

23:00
AZ ESTE
23:30
Hírek
23:35
Sporthírek

Az M2 mai műsora