Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 03. péntek, Hilda
Gazdaság > Gazdasági hírek 

Gyuris Dániel lett az év bankára!

2009. november 13. 09:48


Az FHB dobogós lett az év bankja versenyen, míg a társaság vezérigazgatóját az év bankárának választották titkos szavazással

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Az év bankára elismerést vehette át Gyuris Dániel a MasterCard díjkiosztó gáláján, a MobilFizetéssel a leginnovatívabb bank kategóriájában második, az év bankja címért folyó versenyben pedig harmadikként végzett az FHB.

Gyuris Dániel

A MasterCard - Az év bankára 2009 cím nyertesét a Magyarországon működő bankok vezetői maguk közül, titkos szavazással választották ki. A Gyuris Dániel által elnyert címet először, 2006-ban Dr. Csányi Sándornak (OTP) ítélték, majd 2007-ben Dr. Felcsuti Péter (Raiffeisen), 2008-ban pedig Dr. Balázs László (Volksbank) kapta meg.

Gyuris Dániel 1999 januárja óta az FHB Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgatója. A Gödöllői Agártudományi Egyetemen 1984-ben, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen 1996-ban szerzett diplomát. 1988 és 1991 között a Vegyesipari Szövet-kezetben elnökhelyettes. 1991–1992-ben az Agrobank Rt.-nél osztályvezető, majd az InterEurópa Bank Rt. főosztályvezetője, illetve területi igazgatója volt.

A leginnovatívabb bank kategóriában az FHB második helyezést ért el a MobilFizetéssel. Az FHB innovatív szolgáltatásának köszönhetően egy egyszerű, SMS-képes mobiltelefonnal a Pannon és a T-Mobile ügyfelei a hagyományos vagy internetes elfogadóhelyeken vásárolhat, szolgáltatások árát egyenlítheti ki, egymásnak azonnal pénzt küldhetnek, befizethetik a posta sárga csekkeket és a csoportos beszedés mintájára, de SMS-ben érkező üzenet jóváhagyásával is kiegyenlíthetik közüzemi számlájukat. A MobilFizetés pénzügyi műveleteinek elszámolása valós időben történik a hét minden napjának 24 órájában, a tranzakció azonnal megjelenik a kedvezményezett bankszámláján.

FHB

Az év bankja választásban az FHB-t a harmadik helyre sorolta a zsűri. Az egész Eu-rópában ritkaságnak számító módon, az FHB Jelzálogbank Nyrt. által tulajdonolt és önerőből, „zöld mezősen” felépített FHB Kereskedelmi Bank a lakossági és vállalati szolgáltatások teljes körét nyújtja úgy, hogy az FHB Bankcsoport folyamatosan fejleszti termékválasztékát, bővíti ügyfélkörét, őrzi portfoliója kiváló minőségét, növeli ismertségét és javítja üzleti eredményét. Az FHB a válságban jelentősen fokozta vál-lalati oldalon az üzleti aktivitását. Az FHB méretéből adódó lehetőség a fejlesztés, ennek jegyében az eltelt egy évben olyan innovatív termékeket vezetett be a hazai piacon elsőként, mint az ügyfelek hűségét kamatprémiummal növelt betéti kamattal díjazó Lojalitás Program, a magas látra szóló kamatot nyújtó Bónusz Standard szám-la, a banki Áthidaló hitel és az Ügyféltámogató Program.  Ugyanakkor a korábbi években piaci újdonságként bevezetett termékek (például a jelzáloghitelek teljes választéka vagy a jelzálogjáradék) is kiállták a válságos időszak próbáját.


Forrás: hirado.hu


Hír értékelése 273 szavazat alapján: 4.7

Hír értékelése:

Eloltották a felrobbant fúrótornyot a Mexikói-öbölben

Szerencsés véget ért a baleset, nem sérült meg senki és jelentősebb olajszivárgás sem történt

Pleschinger Gyula az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója

A szakember megfordult a Budapest Értéktőzsde, a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, de vezérigazgató-helyettes is volt a Raiffeisen Banknál

Átalakítja a kormány az egészségügyi szakollégiumokat

Kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is helyet adó, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat jöhetnek létre

Nem volt homoszexuális az alsóörsi rendőr

A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a bulvárlapok által terjesztett híresztelésnek nincs alapja és a gyilkosság elkövetője önkezével vetett véget életének

Az eddig feltételezettnél jóval öregebb lehet Moszkva

Egy régész szerint közel kétezer éves lehet az orosz főváros

Szabadságszobor lett Lady Gagából!

Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg


Utazás

Pihenjen falun, a Balatonnál

A Balatont ismerő utazók ellentmondást érezhetnek a címben szereplő felhívásban, hiszen legnagyobb tavunkról a nagy szállodák, kis Zimmer Ferik vagy a zsúfolt strandok jutnak eszünkbe, nem pedig egy kedves kis balatoni falu.

Az M1 mai műsora

05:20
Hajnali gondolatok
05:23
Kárpát Expressz
05:50
Ma reggel

Az M2 mai műsora