Bajnai: a válságnak nincs vége
Forrás: hirado.hu/MTI |
2009. szeptember 25. péntek 13:07 |
A miniszterelnök a Közgazdász-vándorgyűlésen azt mondta: amíg a munkanélküliség mutatói nem javulnak, addig nem lehet fellélegezni
Amíg a munkanélküliségi adatok nem javulnak, addig a válságnak nincs vége - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök a 47. Közgazdász-vándorgyűlésen pénteken Zalakaroson.
A gazdaság ösztönzését még nem lehet abbahagyni - ezt javasolta a magyar kormány az Európai Unió G-20-as tanácskozásra induló képviselőinek - mondta a miniszterelnök, aki szerint "a legkisebb rosszat kell választani".
A világ jelenlegi válságának következménye, hogy a világ vezető gazdasági hatalmai által most felhalmozott hiányokat finanszírozni kell, s az erre fordított összegek kiszorító hatást fejtenek ki - magyarázta Bajnai Gordon, hozzátéve, hogy a megtakarításokat az államok élik fel, a vállalkozásoknak kevesebb forrás jut.
Egy másik probléma, hogy ha az amerikaiak évi 1.300 milliárd dollárral kevesebbet fogyasztanak, akkor a felvevő piacok összeszűkülnek - jelezte a miniszterelnök.
A válságból nem lehet kijutni bezárkózással, tehát a globalizációs folyamatnak nincs alternatívája - fogalmazott Bajnai Gordon.
A jelenlegi és a következő magyar kormánynak is jó ideig az lesz a feladata, hogy az egyensúlyra és a növekedésre egyszerre koncentráljon - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken Zalakaroson, a közgazdászok éves vándorgyűlésén.
Ha valaki azt mondja, hogy az egyensúly megbontásával lehet küzdeni a válság ellen, "az szembemegy az autópályán sok száz autóval" - mondta.
A kormányfő szerint a legfontosabb megoldandó probléma ma Magyarországon a foglalkoztatási helyzet megoldása "érdemi, jelentős és fenntartható, piaci alapú" növelése. A jelenleg 56 százalék körüli foglalkoztatási arányt az unió átlagszintjére, legalább 65 százalékra kellene emelni.
Bajnai Gordon kifejtette: a magyar gazdaság idén és jövőre összesen 7,5 százalékkal esik vissza, vagyis "közel egyhavi jövedelem esik ki a két évi recesszió miatt". Mindezek miatt további jelentős költséglefaragásra van szükség, "az idén és jövőre a GDP 5 százalékát kitevő csökkentést kell végrehajtani", hogy tartani lehessen