Híradó mottó
2012. május 21. frissítve 17.24

Felturbózzák a "fregolibicikli" programot

Forrás: hirado.hu/MTI | 2009. szeptember 22. kedd 11:12 |
| A+ A- | Megosztás:

A kancelláriaminiszter bejelentette: a kormány 900 millióval támogatja a kerékpárkölcsönzést

A kormány hazai és uniós forrásból 900 millió forinttal támogatja a főváros közösségi kerékpáros közlekedési rendszerét, azaz a "fregolibiciklik" kialakítását - jelentette be Molnár Csaba kancelláriaminiszte.

bicikli

Kölcsönözz és úgy bringázz!

A miniszter elmondta: az 1,3 milliárd forintos projekt keretében Budapest frekventált belvárosi pontjain 73 gyűjtőállomáson több mint 1.000 kerékpár segíti majd a közlekedést, a bicikliket előzetes regisztráció után bárki igénybe veheti majd.
   

Kérdésre válaszolva Molnár Csaba közölte, októberben kerülhet a KRESZ módosítását is tartalmazó törvénytervezet a kormány elé, amelynek elkészítésekor figyelembe vették a kerékpáros szervezetek véleményét is.
 

kerékpárút

Az MDF saját javaslatát bírálja

Szakmaiságot nélkülöző, rossz ötlet az MDF által javasolt kerékpárút a Nagykörút parkolósávja helyén - nyilatkozta Katona Kálmán kedden az MTI-nek.
   
A Fővárosi Közgyűlés MDF-frakciójának vezetőhelyettese - aki független politikus - azt mondta, hogy Herényi Károly és Vaskor László olyan javaslatot tett, amely hátrányos a lakóknak, rossz a körúti kereskedőknek, és nem oldja meg maradéktalanul az autósok és a kerékpárosok problémáit sem.

   
Katona Kálmán kifejtette, ha a javaslattevők személyesen felkeresték volna a Nagykörutat, akkor láthatták volna, hogy a parkolósáv nem folyamatos, minden villamos járdaszigetnél megszakad. Emiatt a kerékpárosoknak újra és újra sávot kellene váltaniuk, vissza kellene sorolniuk az autók közé. Így a javaslat egyértelműen nem biztonságos, sőt kimondottan balesetveszélyes - fogalmazott.
   
A frakcióvezető-helyettes felidézte, hogy a parkolás lehetőségének teljes megszüntetése a Nagykörút üzleteinek elhalásához vezetne. Intő példa erre az V. kerületi Kossuth Lajos utca siralmas látképe. A politikus hangsúlyozta, hogy nem lehet tönkretenni a Nagykörút kereskedőit, és nem szabad felesleges kellemetlenséget okozni a lakóknak sem. Mint mondta, olyan megoldás kell, amely a kerékpárosoknak, az autósoknak, a kereskedőknek és a lakóknak is elfogadható. Az MDF javaslata azonban nem ilyen, inkább határozottan élezi az autós-kerékpáros ellentétet - szögezte le az egykori közlekedési miniszter.
   
Katona Kálmán elmondta, hogy az MDF fővárosi frakciója azonnal bevezethető, olcsó megoldást javasol. Eszerint a külső sávban piktogramokkal jelölnék, hogy ott kerékpárosok és autók együtt közlekednek, egymásra figyelve. Ez a megoldás nem korlátozza az indokoltnál jobban az autósokat, és a lakók szűkös parkolási lehetőségeit sem csökkenti. Egyidejűleg szükség van a Margit híd mindkét oldalán a kerékpársáv megépítésére - tette hozzá.

Megosztás:
Képgaléria