Híradó mottó
2012. május 21. frissítve 17.04

Délben hazaküldik a tanulókat a Bajnai-Fico találkozó miatt

Írta: hirado.hu/mti | 2009. szeptember 09. szerda 14:33 |
| A+ A- | Megosztás:

A magyar és a szlovák kormányfő csütörtökön Szécsényben tart megbeszélést

Csütörtökön, Bajnai Gordon és Robert Fico találkozójának napján csak délig lesz tanítás az iskolákban Szécsényben. Szerdán azonban még sem a kisváros központjában, sem a találkozó helyszínén, a múzeumnak helyet adó kastély környékén nem voltak érzékelhetők a készülődés nyomai.

A Köztársasági Őrezred feladata, hogy a biztonságot garantálja - mondta az MTI-nek Serfőzőné Fábián Erzsébet (MSZP), Szécsény polgármestere, aki elmondta, hogy a polgármesteri hivatal az újságírók rendelkezésére bocsátja a kastéllyal szomszédos művelődési házat, ahol sajtóközpontot rendeznek be.

Az iskolákban csak délig lesz tanítás. A szülőket megkérik, hogy akkor vigyék haza a gyerekeket, a Nagylócból és Nógrádszakálból bejárókat pedig az iskolabusszal viszik haza. A városban nincs nagytakarítás, mert - mint a polgármester fogalmazott - Szécsény köztisztasága a kormányfői találkozótól függetlenül is rendben van, emiatt tehát nem kellett külön takarítóbrigádot alkalmazni.

Az MTI munkatársával egyidőben jártak a polgármesteri hivatalban a Köztársasági Őrezred emberei, valamint egy szlovákiai televízió újságírói, akik szintén az előkészületekről érdeklődtek, mert "hozzájuk nehezen jutnak el a hírek".

Szécsény polgármestere "apró ajándékokkal" várja Bajnai Gordont és Robert Ficót, és nagyon bízik benne, hogy nem lesz rendbontás a városban csütörtökön.

Megosztás:
Képgaléria