Híradó mottó
2012. február 12. frissítve 08.32

Marc Almond: Orpheus in Exile

Írta: Szerző: Q A | 2009. augusztus 12. szerda 07:17 |
| A+ A- | Megosztás:

A 2003-as moszkvai utazása során, helyi erőkkel rögzített Heart of Snow után idei újdonságával egy számkivetett sorsú orosz zeneszerzőnek állít emléket.

A szerteágazó érdeklődésű előadóművész lelke mélyén – egyebek mellett – bizonyosan erős vonzalmat érezhet az orosz kultúra iránt is, hiszen immár három évtizedes pályafutása során második alkalommal szentel egy egész albumot ez irányú érdeklődésének.  Hat esztendeje, hogy  Andrey Samsonov producer bábáskodása mellett a legnagyobb élő legendákként számon tartott  Ilia Lagutenko, Lyudmila Zykina, Alla Bayanova és Boris Grebenshchikov énekesek, valamint az Orosz Tengerész Kórus és  a Rossiya Népzenei együttes közreműködésével elkészült a hó fogságába került szívekről mesélő Heart of Snow.

Marc Almond Heart of Snow
A nagy sikert aratott lemez legkiemelkedőbb dalai közé tartozott a Hiroshimát is megjárt dagesztáni költő, Rassul Gamzatov által anno Zhuravli címen komponált „The Cranes”, a Viktor Gusev szövegére Lev Knipper által eredetileg szimfonikus zenekarra és kórusra hangszerelt „So Long The Path” (Polyushko Pole) és a „Tenderness”, (Nezhnost) melynek Nikolay Dobronravov és Sergey Grebennikov alkotta szerzőpáros által írt szövegét Alexandra Pakhmutova zenésítette meg.
 

Ilyen mértékű együttműködést nyugati művész mindaddig nem realizált a nemzetközi szórakoztatóipartól szinte teljesen izoláltan ténykedő orosz előadókkal.

Azután a karrier kicsit megtorpant, amikor 2004. októberében előbb tragikus balesete, majd kisvártatva szenzációs felépülése tartotta izgalomban rajongóit. A rehabilitációs periódust követően újra aktivizálta magát és néhány emlékezetes fellépést és egy remekbe szabott feldolgozás albumot követően, újjászületése után három évvel méltóképp' ünnepelte meg 50. születésnapját.  Vélhetően még a 2003-as moszkvai projekt idején helyi alkotótársaitól szerzett tudomást a XX. század első felében alkotó, hányatott sorsának dacára 91 esztendős kort megélt Vadim Kozinról.

A cikk itt nem ér véget, kérjük lapozzon a következő oldalra!

Megosztás:
Képgaléria