L. Dézsi Zoltán: Bravó Loki

"...nem ültem le a TV elé, és nem néztem meg az észt bajnok elleni meccset. A munkába temetkeztem, és alig vártam, hogy vége legyen a kilencven pernek és végre megnézhessem a neten, hogy mi történt."

Bevallom nem néztem a Debrecen BL selejtezőjét a Tallin ellen. Nem ültem le a TV elé, mert a srácok a legutóbbi kupameccsükön rám hozták a frászt. Pedig milyen nyugis kis másfél óra lehetett volna. Itthon Leandroék 2-0-ra megverték a svéd bajnokot, azután odakint is bevertek nekik egy parasztlengőt, vagyis a szummában (ez még megmaradt a főiskolai algebra órákról) már 3-0-ra vezettek. No ami azután jött, az viszont maga volt az álom. A lidérces álom. A svédek lőttek egy hármast, és ha még egyszer betaláltak volna, vége mindennek, a Loki megy a levesbe. (sic) Életemben először érzetem azt, hogy nem kell ezt nekem feltétlenül végignéznem. Kicsit nehezen jött a levegő, kicsit szorított a mellkas, és élesen vágódott az agyamba egy emlék. Egy 28 éves emlék. 1981-ben VB selejtezőt játszottunk a norvégokkal. Ha jól emlékszem Kiss Laci góljaival nyertünk 2-1-re, de volt valaki, aki ennek már nem tudott örülni. Az egyik tanárom ugyanis a szurkolás közben infarktust kapott, és meghalt. No ez járt az eszemben, miközben a mellkasomat tapogattam. Azután úgy döntöttem, hogy egészen fura módon szurkolok tovább. Átmentem a lakásunk egy másik szobájába (mert a tévéseket olyan jól fizetik, hogy több szobás panelt is tudnak venni), bekapcsoltam a számítógépet, és elkezdtem böngészni a napi sajtót. Egy kicsit jobbról, egy kicsit balról... Az asszonyt meg odaültettem a képernyő elé, azzal az utasítással, hogy csak akkor szóljon, ha gólt kaptunk, vagy gólt rúgtunk. Kicsit ugyan vitatkozott, mert ő (ha már a TV elé jutott) inkább valami főzőcsatornát akart volna nézni, de végül megértette, hogy honleányi kötelessége kiszurkolni a továbbjutást.

Amíg a napisajtót böngésztem (egy kicsit balról, egy kicsit jobbról) azon tűnődtem, hogy amennyire ijesztő dolog ez a szorítás ott mellkas tájékán, annyira örömteli is. Egész egyszerűen azért, mert elszoktunk attól, hogy ilyet kelljen átélnünk. A kupacsapataink ugyanis többnyire megbízhatóak, nem izgatnak fel bennünket különösebben. Kimennek valahová, elverik őket, mint lökött asztalos a segédjét, oszt ennyi. Jönnek haza az aranylábúak, és elmondják, hogy mennyire jó csapat ez a lengyel, belga, finn, osztrák, vagy (nagyjából bármilyen nemzetiségű), majd nekiállnak készülni a hétvégi rangadóra a Vasas ellen.
Erre jön ez a Debrecen, és kiveri a svéd bajnokot. Csendben teszem hozzá, azért ez még nem  Kossuth díjas teljesítmény. Meglepődnék ha mondjuk 100 angol, vagy német szurkoló közül tíz hallott volna a Kalmár csapatáról. De a nemzetközi focibörzén (nem tudom mi az, de folyton ezt olvasom a sportújságokban) sokkal magasabban jegyzik a Kalmárt (nem a velenceit), mint a Debrecent. Szóval végre van egy csapatunk, amelyikért ha infarktust kapni nem is érdemes, de egy kisebb angínás rohamot igen.

A Loki egyébként is fura egy banda. Mint ahogy eleve furák egy kicsit a borsodi, meg a hajdúsági emberek. Sokszor voltam már közöttük, és mindig az volt az érzésem, hogy sokkal őszintébbek, és lelkesebbek, mint mondjuk a dunántúliak. (Ne tessék megsértődni, ott is nagyon őszinte, és lelkes emberek élnek, de valahogy más az ő őszinteségük, és lelkesedésük.) Például egyszer egy debreceni  kocsmában, egy helyi fiatalember olyan őszintén, és lelkesen vágott pofán, hogy arról Rejtő Jenő megemlékezett volna, ha látja. Mint ahogy arról is, hogy a pofon után felsegített, és leporolt. És nem volt tovább harag. Ha arrafelé valamit akarnak, akkor azt nagyon akarják. S szerintem ez lehet a Loki titok. Az ott élők mentalitása, győzelembe vetett hite, átragad a játékosokra is. Nem először láttunk ilyet. Persze ez magában kevés, ettől még nem verik majd meg a Barcát, de a Kalmárt, meg a Tallint talán igen.

Hol is kezdtem? Ja, hogy nem ültem le a TV elé, és nem néztem meg az észt bajnok elleni meccset. A munkába temetkeztem, és alig vártam, hogy vége legyen a kilencven pernek és végre megnézhessem a neten, hogy mi történt. Őszintén szólva nem nagyon bíztam a sikerben. A Telesport egyik népszerű kommentátora ugyanis elmagyarázta nekem, hogy semmi esély. Az észtek kiütötték a lengyel bajnokot. Azt a csapatot, amelyik tavaly ízzé-porrá vert valami olasz, vagy nem is tudom milyen gárdát. Ezután miben bizakodhatnánk Zolikám- veregette meg a vállam, majd megivott egy közepesen erős feketét, és elment a sminkbe, mert félórával később műsort vezetett. Hozzáteszem, az ő szavára illik odafigyelni, mert fejből felsorolja az NB-I összes csapatának keretét, és ha kell színesen közvetíti a legnagyobb áramszünetet is, a legsötétebb csarnokból. Szóval, profi a pasi, na... Mondjuk egyszer már tévedett egy nagyot. Felhívott tavaly Pekingből az olimpiáról, hogy aszongya: Zolikám tegyél fel a nevemben 10 ezret a svéd-német férfi kézilabdameccsre. Ja nem is mondtam, döntetlenre. Apám, ez tuti... És levezette, hogy az x-szel mindkét válogatott a döntőig menetel, az oroszok meg kiesnek a francba. Annyira fellelkesültem, hogy nem csupán neki tettem fel egy tízest, hanem a saját pénzemből 40 ezerrel fogadtam a döntetlenre. Kitalálták: ő tízet bukott, én meg negyvenet. Valamelyik csapat ugyanis tett nagy ívben a logikára, és úgy elverte a másikat, hogy porzott. Tanulság: a legnagyobb profik is tévedhetnek néha, és ha van negyven rugód, akkor azt ne a fogadáson költsd el, mert ez nagyjából olyan, mintha Csernobil részvényeket vennél. Kivéve, ha bejön, mert akkor...

Azért írok minden másról, mert nehéz úgy elemezni egy meccset, hogy azt nem láttam. Egy biztos: a Debrecen idegenben verte a Tallint, vagyis a hazai visszavágón már egy sovány 0-0 is elég a továbbjutáshoz. Az pedig minimum Európa-liga főtáblát jelenthet, de egy következő fordulóbeli siker esetén lehet abból BL főtábla is. Mi a túrót lehet ilyenkor kívánni? A kéz- és lábtörést hagyjuk. Egyszer ezt kívántam egy hokis cimborámnak, és el is törte a lábát. Mondjuk inkább azt, hogy Bravó Loki! Hajrá.

És ugye megbocsájtjátok fiúk, ha a visszavágót is az asszony nézi majd végig, miközben én a másik szobában böngészem a napi sajtót. Egy kicsit balról, egy kicsit jobbról...