Híradó mottó
2012. február 13. frissítve 07.54

Az elnöki bizottság az űrsiklók működésének meghosszabbítását vizsgálja

Forrás: hirado.hu/Space.com | 2009. július 30. csütörtök 09:00 |
| A+ A- | Megosztás:

A NASA-nak valószínűleg a tervezett 2010-es nyugdíjazási dátum után is folytatnia kellene öregedő űrsiklóinak használatát annak érdekében, hogy a Nemzetközi Űrállomás teljesen felépüljön – jelentette kedden egy elnöki vitafórum

Sally Ride korábbi asztronauta, az Amerikai Emberes Űrrepülési Tervek Áttekintő Bizottságának tagja szerint, nem valószínű, hogy a NASA el tudja végezni céljait az űrsiklók jövőre tervezett nyugdíjazásáig. Az űrügynökség űrsiklókat lecserélő űrhajójának, az Orionnak első repülését szintén egy évvel vagy még többel eltolhatják jelenlegi, 2015-ös céldátumától.    

Az áttekintést végző panelt a Fehér Ház Tudományos és Technológiai Politikai Irodája szervezte meg, hogy újraértékeljék a NASA jelenlegi terveit, beleértve az emberek visszajuttatását a Holdra 2020-ban. A jelentés várhatóan augusztusban készül el.     Ride és a panel alcsoportjának többi tagja vizsgálja a Nemzetközi Űrállomást (ISS) és az űrsiklókat érintő terveket, melyek alapján, a jelenlegi előrejelzések szerint , az ISS befejezéséhez 2011 márciusig kellene reptetni az űrsiklókat.

kilövőállás, Kennedy

„Kevés mozgástér maradt a jelenlegi tervezetben” – mondja Ride. „A NASA a biztonságot tekinti legfontosabbnak”, amikor arról dönt, mikor lője ki az űrsiklókat, ám „minél közelebb kerül a gyors határidőhöz, annál nehezebbé válik ez a folyamat”. A NASA azt tervezi, további hét űrsikló-küldetést indít az Endeavour jelenlegi missziója után – mely kedden vált le az ISS-ről -, hogy befejezze az orbitális pályán keringő laboratórium fejlesztését. „A tervezet, jelenlegi formájában 2010-ig kivételesen ambiciózus, és olyan repülési arányt követel meg, mely megközelítőleg kétszerese a Columbia utáninak” – mondja Charles Kennel a bizottság tagja.

A bizottság azt is javasolta, hogy a Nemzetközi Űrállomás működési élettartamát legalább 2020-ig terjesszék ki, a 2015-ös, tervezett szolgálati idő lejárta utánig, mely működtetés végül is mindössze öt évet jelent az ISS teljes felépülését követően. Ride elmondta, úgy hiszik, az összes előre tekintő opciónak magába kellene foglalnia az ISS működési idejének kiterjesztését valamilyen formában. A bizottság úgy érzi, a befektetést tekintve nagyon csekély viszonzás lenne, ha az űrállomást 25 évnyi fejlesztés után mindössze öt évig használnák. Emellett a többi nemzetközi partnerország – melyek szintén keményen dolgoznak az ISS-en – is kiálla laboratórium működtetési élettartamának meghosszabbítása mellett.  

ISS teljes

(Fotó: NASA)  

A kilövési tervek 2011 közepére történő kitolása azonban a NASA számára a költségvetésen kívüli költségeket jelentene. „Ez további 1,2 millió dollárt kóstálna, de úgy hisszük, hogy mind realisztikus és meggondolandó” – mondja Kennel. A bizottság becslései szerint, a NASA következő generációs emberes felderítő programjának – a Constellation – 2015-re tervezett kilövési dátuma is tolódik. A Constellation űrhajója – az Orion – először talán egy-két évvel később juttathat embereket az űrbe a költségvetés megnyirbálása és technikai nehézségek miatt. „Valószínű, hogy a kezdeti működtetési kapacitás a következő emberes űrjárműhöz 2017 előtt nem érhető el, és az is elképzelhető, hogy jó néhány évet csúszik” – mondja Kennel.

Ride a Constellation késlekedését arra a hiátusra fogja, mely a korábbi elnök, George W. Bush által a program számára meghatározott célok, és a NASA számára a kongresszus által megszavazott költségvetés között tátong. „A NASA nem kapta meg a megfelelő erőforrásokat ezen elképzelés támogatására” – mondja a szakember. „Nem várható el az űrügynökségtől, hogy nagyszerű és dicsőséges célokat érjen el”, aztán ehhez nem kapja meg a megfelelő pénzügyi hátteret.

Megosztás:
Képgaléria