Híradó - Több mint internet!

2010. március 12. péntek, Gergely
HangAdo.tv > Portré 

Lelkipásztorok – Fleet Foxes

2009. július 23. 12:00


Miután a szóban forgó bemutatkozó album, előbb idén januárban lett az iTunes 10 legtöbbet hallgatott lemezének egyike, majd februárra elképesztő dinamikával kapaszkodott fel a Billboard 200-as listájának 36. helyére, a seattle-i kvintett, a patinás londoni Mojo magazin olvasóinak szavazásán „az egyik legnagyszerűbb koncertzenekar” megtisztelő címet is besöpörte a június 11-én nyilvánosságra hozott eredményhirdetésen.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Ezúton is köszönetet mondunk a Budapest, VI. kerület, Révay utca 4. szám alatt található Wave Hanglemezbolt írásunkhoz nyújtott támogatásáért!

Wave logo

A  Washington-tó partján fekvő Seattle, Kirkland nevet viselő elővárosának középiskoláján barátkozott össze  Robin Pecknold és Skye Skjelset. Hamar közös nevezőre jutottak, mivel zenész szüleik révén mindketten muzikális környezetben szocializálódtak és egyaránt rajongtak Brian Wilson, Hank Williams és Bob Dylan dalaiért. Eleinte Pineapple  néven muzsikáltak, de  kisvártatva belefutottak egy korábban alakult helyi bandába, amely szintén az Ananász nevet viselte, így a dalszerző és énekes Pecknold úgy döntött, hogy a számára gyermekkora óta hátborzongatónak ítélt angol „elit sport” szenvedő alanyai iránti együttérzésből, a Fürge Rókák nevet adja duójuknak.

Robin Pecknold

A sejtszinten beléjük ivódott, kissé melankolikus hangulat, Robin barokkos harmóniákban bővelkedő dallamaiban és lírai szövegeiben öltött formát. Ezeket a közös próbák során Skye, olykor az énekdallamot kísérő uniszónóival, olykor a kísérettel harmonizáló akkordjaival díszítette.

Skyler skjelset

Első, otthonaikban felvett demójuk elkészítésében és sokszorosításában egy helyi producer, Phil Ek volt segítségükre, akit saját bevallása szerint már első pillanatban meggyőzött a komponista tehetsége. Ezzel beigazolódott Pecknold kezdetektől körülöttük szorgoskodó újságíró nővérének megérzése is. Aja a felvételeket tartalmazó, 2006 végén megjelenő magánkiadású demo EP megjelenésekor besétált munkahelyére és sokat ígérő arckifejezéssel átnyújtott egy példányt főnökének, a helyi kultúrakorifeusként számon tartott Tom Scanionnak, akire szintén pozitív hatást gyakoroltak a hallottak, így lelkes recenziójával a Seattle Times olvasóit is lázba hozta.

A cikk, itt nem ér véget. Kérjük, lapozzon!



1. oldal | 2 | 3 | tovább »

Klasszikusan progresszív IGEN!:)
Számos olyan rocklegenda ismeretes, mely az előző század, optimista évtizedéig nyúlik vissza, de ezek közül kevés olyan akad, mint a '66 óta, stigmákt...

Wardruna: Runaljod - Gap Var Ginnunga
A kecses viking hajó kimérten, fáradtan mozog a tajtékzó tengeren. Nála talán csak a komótosan evező harcosok tűnnek fáradtabbnak. Bizony fáradtak, el...

Hír értékelése 136 szavazat alapján: 4.7

Hír értékelése:

Kassza

Kassza Közéleti vitaműsor hetente, élőben, csütörtök esténként 20 órakor.

Az M1 mai műsora

18:25
A palota ékköve koreai tévéfilmsorozat
54/50. rész
2003
színes sd normál (4.3), szinkron
korhatár: 12 éven aluliaknak csak felnõtt felügyeletével
19:30
Híradó
19:50
Sporthírek

Az M2 mai műsora

MTV Látogatóközpont

MTV Látogatóközpont Jöjjön el, ha találkozni akar Süsüvel, a sárkánnyal, a TV Macival, vagy a Híradó szerkesztőivel; ha látni akarja a Tenkes kapitányának ruháját, vagy azokat a stúdiókat, amelyekben az adások készülnek!