Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 02. csütörtök, Rebeka, Dorina
Aktuális > Magyarország 

Esztergomi tragédia: huszonkét tanár ellen indít fegyelmit az önkormányzat

2009. július 10. 13:05


Egy 16 éves fiú vonat alá feküdt, miután az iskolában felelősségre vonták csínytevése miatt

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Az esztergomi Szent István Gimnáziumban a tanév végén történt diáksztrájkok, tanári függelemsértések és egy diák iskolán kívüli öngyilkossága miatt a tantestület 22 tagja ellen fegyelmi vizsgálatot kezdeményez a gimnázium igazgatója - erről döntött csütörtök éjjeli ülésén a képviselő-testület.
   
Takács István sajtófelelős pénteki közleménye szerint a nevelők majdnem mindegyikét érinti az eljárás, így elfogulatlan vagy az ügyben nem érintett közalkalmazott vizsgálóbiztost és fegyelmi tanácsot nem tudott az intézményvezető kijelölni. Ezért az ülésen az önkormányzat nevezte ki a fegyelmi tanács tagjait - olvasható a közleményben.
   
A gimnáziumban a tanév végén a diákok órák helyett többször tiltakozó gyűlést szerveztek, mivel az önkormányzat öt évre kinevezte a korábban egy évre megbízott igazgatót, akinek a pályázatát a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a szülők és a diákönkormányzat is elutasította.
   
Az egyik gyűlésen V. Balázs az osztályteremben maradva felgyújtott egy újságpapírt, majd kiderült, hogy korábban egy padot is megégetett. A tanárok tetteiért felelősségre vonták, és beküldték az igazgatóhoz. A 16 éves fiú ekkor táskáját a padban hagyta, és a közeli síneken érkező mozdony elé feküdt.
   
A képviselők meghallgatták a diáköngyilkosságot kivizsgáló bizottság jelentését, melyből a városháza közleménye kiemelte, hogy "közvetett összefüggésként megállapítható, hogy a tragédia azért következhetett be, mert V. Balázs már napok óta felfokozott idegállapotban volt, melynek egyik oka az iskolában zajló, nyugtalanító eseményekben keresendő".
   
Ugyanakkor Knapp János alpolgármester és Miavecz Jenő képviselő újságíróknak elmondták, hogy a bizottság a diák felelősségre vonása és az öngyilkosság között pedagógusok számára felróható ok-okozati összefüggést nem talált.
   
Az önkormányzat közleménye szerint "amennyiben a Szent István Gimnázium június 13-án ügyeletes, illetve órát adó tanárai, valamint osztályfőnökei az igazgató által adott utasítást követve, megtartják a tanórát, V. Balázsnak nem lett volna lehetősége fegyelemsértést elkövetnie és elkeserednie".
   
A képviselő-testületi ülésen elvi döntés született arról, hogy egy "elitiskola" megteremtése érdekében megkezdik a Szent István Gimnázium és a Bottyán János Műszaki Szakközépiskola összevonásának vizsgálatát.
   
Az esztergomi önkormányzat és a Szent István Gimnázium viszonya akkor romlott meg, amikor az intézményt egy várostól távol lévő ingatlanba költöztették, és két hetet csúszott a tanévkezdés. A képviselő-testület akkor leváltotta az önkormányzat felelősségét hangoztató igazgatót. Az erről döntő ülésen tojással dobálták meg a polgármestert, majd 800 ember tüntetett a városháza előtt.


Forrás: hirado.hu/MTI


Hír értékelése 9 szavazat alapján: 2.3

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Képgaléria

67. Velencei Filmfesztivál

Szerdán este Darren Aronofsky Black Swan című filmjével kezdődőtt a seregszemle - Az Arany Oroszlánról a Quentin Tarantino vezette nemzetközi zsűri dönt

Videó galéria

Eloltották a felrobbant fúrótornyot a Mexikói-öbölben

Szerencsés véget ért a baleset, nem sérült meg senki és jelentősebb olajszivárgás sem történt

Pleschinger Gyula az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója

A szakember megfordult a Budapest Értéktőzsde, a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, de vezérigazgató-helyettes is volt a Raiffeisen Banknál

Átalakítja a kormány az egészségügyi szakollégiumokat

Kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is helyet adó, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat jöhetnek létre

Nem volt homoszexuális az alsóörsi rendőr

A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a bulvárlapok által terjesztett híresztelésnek nincs alapja és a gyilkosság elkövetője önkezével vetett véget életének

Az eddig feltételezettnél jóval öregebb lehet Moszkva

Egy régész szerint közel kétezer éves lehet az orosz főváros

Szabadságszobor lett Lady Gagából!

Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg


Utazás

Pihenjen falun, a Balatonnál

A Balatont ismerő utazók ellentmondást érezhetnek a címben szereplő felhívásban, hiszen legnagyobb tavunkról a nagy szállodák, kis Zimmer Ferik vagy a zsúfolt strandok jutnak eszünkbe, nem pedig egy kedves kis balatoni falu.

Az M1 mai műsora

23:00
AZ ESTE
23:30
Hírek
23:35
Sporthírek

Az M2 mai műsora