Híradó mottó
2012. február 12. frissítve 20.52

Mobileum: 11 év után itt az új P.Mobil album

Forrás: hirado.hu/mti | 2009. július 02. csütörtök 20:51 |
| A+ A- | Megosztás:

A 10 új számot és 3 bónuszdalt tartalmazó hanghordozó nélkülözi a billentyűs hangszereket, a három ráadás szám népzenei alapokon nyugszik, rockos formában előadva - nyilatkozta a zenekar vezetője.

Csütörtökön jelent meg a P.Mobli zenekar új nagylemeze. Az idén 40 éves együttes minden idők legkeményebb, legtöményebb hangzását produkálta - mondta Schuster Lóránt.


Kuriózumok lemeze 


Az egyik bónuszdal, a Kaszárnya, kaszárnya című bónuszdal egy népdalra épül. Mindössze egyetlen hangban tér el Jimi Hendrix gitárvirtuóz Little Wind című számának dallamától.

A másik két ráadásszám egy ófrancia népdal feldolgozása, illetve a zenekar egyik régebbi számának, az Embered voltamnak az átdolgozása.

A zenekar ez utóbbival emlékezik azokra a rockzenészekre, akik már nincsenek az élők között, mint például Tunyogi Péterre, Cserháti Istvánra (a P. Mobil korábbi énekese és billentyűse) vagy Orszáczky Jackiere, a legendás Syrius együttes frontemberére. Született még egy dal külön a tavaly elhunyt Tunyogi Péter emlékére, A két legnehezebb szó címmel.

További kuriózum a lemezen, hogy huszonéves dobosuk, Szakadáti Mátyás egy bőgőszólót is eljátszik, s egy számban dalra is fakad.

A jelenlegi felállásban éneklő Baranyi László is huszonéves, de méltán felveszi a versenyt az előző énekesekkel, Vikidál Gyulával, Tunyogi Péterrel és Rudán Joe-val - véli a zenekarvezető.

A számok többségét - összesen hetet - Tornóczky Ferenc gitáros írta, a maradékon Póka Egon basszusgitáros és Sárvári Vilmos gitáros osztoztak.

A lemez a Rockinform című magazin mellékleteként jelent meg, így az újságárusokon keresztül eljut az ország legkisebb helyeire, sőt Szlovákia és Románia magyarlakta területeire is - mondta Schuster Lóránt.

A rocklapnak egyébként egy különkiadása is megjelenik a zenekarról augusztus 27-én Örökmozgó címmel, amelyhez jár majd egy, a P. Mobil történetéről szóló DVD is.

A lényeg!

A zenekar negyvenéves fennállása alkalmából augusztus 8-án jubileumi koncertet ad a Budapest Honvéd FC arénájában, a Bozsik Stadionban, ahol egyben a futballklub 100. "születésnapját" is ünneplik.

Megosztás:
Képgaléria