Ráday Mihály: Búcsú a székháztól
Írta: Ráday Mihály |
2009. július 24. péntek 14:11 |
A méretekre jellemző, hogy a főbejárat oszlopai 16 méteresek, nyílása 20 méter magas, tehát egy háromemeletes bérház magasságával felér, a mögötte kialakított fogadótér nem különben impozáns
Ahol a főbejárattól balra az EU zászlója lobog (ha éppen nincs becsavarodva), ott volt a szobám. Egyszerű lépcsőházi leválasztás, de a Szabadság térre néző (eredetileg lépcsőházi) ablakokkal. Láttam naponta a tér legszebb épületeit, s mögöttük a Hold utca 4., Lechner Ödön csodálatos Postatakarékja tetejének látványos majolika díszeit. Híradós főgyártásvezető kollegám gyakran vezet(ett) érdeklődő csoportokat a házban, s odamutatott a fa szerkezetű falra. Itt dolgozik a Ráday, ezen a szűk helyen. Megkérdezte egyszer a Tévé éppen aktuális egyik elnöke, nem kellene-e végre egy nagyobb helyet keresni számomra a házban? Mondtam nem, ezt nem irigyli el senki… Ebből a szobából tették ki újra és újra a fekete zászlót a televízió gondnokságának alkalmazottai, amikor valamelyik kollega elment...
Fűtési szezonban mindig nyitva volt az ajtóm, mert elviselhetetlen volt a meleg. A fűtés függőlegesen átmenő csövei – elzárhatatlanul – ontották a meleget. Ez már a rengeteg átépítés okán alakult így. Eredetileg olyan „modern” hűtése-fűtése volt a Tőzsdepalotának,, mint a Parlamentnek, csak ezt Knuth Károly építette meg, míg odaát, a Kossuth Lajos téren Zellerin M. és Tsa volt a különleges megoldás mestere. A (Parlament előtti kettőhöz hasonló) levegőztető kút kovácsoltvas félgömbje ma is megvan a tér déli oldalán, az egykori Széchenyi sétatéren, csak már régen a 3. metró egyik szellőzőjeként működik.
Mindent lehet tudni a Tőzsde építéséről. Fent maradtak a tervek, a szintenkénti alaprajzok, a négy homlokzat és a hosszirányú és keresztirányú metszeti rajzok is. Mindegyiken ott van Alpár Ignác és a társtervezők, a kivitelezők eredeti aláírása. Megvetettem őket, amikor felkínálta addigi tulajdonosuk. Aztán féltem, hogy kifakulnak, ezért kópiákat készíttettem a tervlapokról, s ezek díszítették azután – bekeretezve – az elnöki folyosót évtizedekig.
1908-ban megjelent egy könyv: „A Budapesti Árú- és Értéktőzsde Szabadságtéri Palotája építésének története és az épület műszaki leírása”. Vagyis minden tudható a házról. A legfontosabbak egyike, hogy az 1899-ben kiírt jeligés tervpályázatot (mely akkor minden építkezést megelőzött) Kornfeld Zsigmond, a tőzsdetanács alelnöke (majd elnöke) által vezetett építő bizottság bírálta el olyan szakértők közreműködésével, mint Fitter Kamil, az Iparművészeti Múzeum igazgatója (ki ezek után a Zeneakadémia építését is vezette), Neuschlosz Ödön, Schulek Frigyes, Stróbl Alajos.
Lechner Ödön, Baumgartner Sándor, Fischer József, Bálint Zoltán-Jámbor Lajos, Wellisch Alfréd pályaművei előtt nyert Alpár Ignác, s a megbízást is ő kapta meg. A kivitelezők imponáló névsorában ott találjuk mindazokat, akik a századforduló építkezéseinél a legfontosabbak voltak Ganztól Melocco Péterig, Freissler Antal és Otis liftes cégeitől, Thék Endre asztalos munkáiig, Schmidt Miksa bútoraiig, s megvan minden egyes koronáról a részletes elszámolás.
A legfontosabb talán mégis az, hogy a termek, folyosók hiteles fényképfelvételei is a rendelkezésére állnak annak, akinek nem a ház szétverése, hanem a helyreállítása le(het)ne a célja a XXI. században.
A Tőzsdepalota déli oldalán helyezkedett el az Upor Kávéház, s körben egyéb üzlethelyiségek és bérirodák is megközelíthetők voltak az utcaszintről, a Zoltán utcai oldalon posta- és távíróhivatal is helyet kapott. A Nádor utca felől is épült díszes lépcsőház, ami már nincs meg, de a megmaradt Szabadság tér felőli. Mind a kettő az első emeleti 15.2 méter átmérőjű és 18.5 méter magas kupolateremhez vezetett, ahonnan déli és északi irányban egyaránt két, oszlopsorokkal osztott, bazilika-szerű, 13 méter széles, 39 méter hosszú – ruhatárként is funkcionáló – előcsarnok visz a tőzsdei termekhez. Az északi foyer ma is megvan, a déli részleges visszabontásával épült meg a tévé II. stúdiója. Az északi oldalon megépített árutőzsde nincs meg, teljesen kibontatta a Magyar Televízió, s csak a külső falai maradtak meg, amik között Virág Csaba tervei szerint megépült a saját idejében korszerű IV. stúdió.
Az I. stúdió az épület déli oldalán kapott helyet az értéktőzsde termében kialakítva. Itt sok minden megvan az eredeti terem díszei közül. Márvány ballusztrádok, gipszstukkó sorminták, oroszlánfejek jelzik az épület eredeti arculatát, a behúzott födém mellett (alatt és felett) két szintre is bevilágít az eredeti méretű ablak. Ha lenne szándék az új tulajdonosban (az eddig ismert tervek szerint nincs), ezt a 34 méter magas, legszélesebb pontján 60 méteres tőzsdetermet akár helyre is állíthatná, s lehetne Budapest egyik legvonzóbb konferenciákra és egyéb rendezvényekre alkalmas befogadó tere. Úgy hallani, hogy a négy udvar (melyek a Nádor utca felől kocsival is megközelíthetők voltak) sem maradhat meg, azokat beépítve újabb ki-, vagy eladható négyzetméterekhez juthat a kanadai tulajdonos.
A házban szolgálati lakások, tőzsdebírósági irodák, tárgyaló termek, pénztárak és páncéltermek is voltak, s érdekes, hogy az ezekhez igyekvő felek a kupolát körülvevő várakozófolyosókon kaptak helyet. A kupolában feltekintve látható, megfigyelhető, hol van beépítve a sok korábbi folyosó, melyeket ideiglenesnek szánt, könnyűszerkezetes (kibontható!) falakkal félbeosztva, vágószobák sorává alakítottak ki. Itt is, akár csak a tőzsdetermek első emeletén fontos, jellegzetes és szép a kettős lengőajtók rendszere, amelyek kiválóan megvédték a feleket a „légvonatok” ártalmaitól. A tölgyfa lengőajtók mindegyike maratott ablakokkal volt díszes. Ezekből az üvegekből van még elég példa – mutatóba – a főlépcsőház körül. Az ajtószárnyak mindegyikén 3-3 hajlított rézcső szolgál fogó(dzó)ul. Ezekből – úgy hallom néhánynak lába kél, a kiköltöző mtv-sek viszik el emlékbe...
A főkapu ma olyan, mint a lengőajtók, de nem ilyen volt: teljesen zárt tölgyfakapuja volt a tőzsdepalotának, amely fölött az üvegtéglákból készült fal is más volt. Cseppformájú üvegtéglákból építtette meg Alpár Ignác. A kapu fölötti mai – az eredetihez hasonló - házszámtáblát (Szabadság tér 17) én csináltattam/vettem a Magyar Televíziónak.
A méretekre jellemző, hogy a főbejárat oszlopai 16 méteresek, nyílása 20 méter magas, tehát egy háromemeletes bérház magasságával felér, a mögötte kialakított fogadótér nem különben impozáns. A rézkorlátokkal három részre tagolt széles márvány lépcsősorban megvannak a futószőnyeget leszorító rudak leszorító bronzkapcsai. Piros futószőnyeg azonban csak a középső részt fedte a Kádár-korban, s ez a szakasz egy-egy kordonnal el is volt zárva alul és fölül, hogy csak akkor nyissák meg, ha az első titkár, vagy hasonló rangú külföldi vendég érkezik a házba.
Soha el nem felejthető történet: Az egyik folyosón megállított Kornidesz Mihály, aki az MSzMP székházában, a „fehérházban” volt osztályvezető, s azt is feladatul kapta, hogy az én „ellenzéki” magatartásomat vigyázza a Kádár-kor idején. Megszólított: Maga ismer engem, de azt még nem tudja, s más sem tudja, hogy mától én vagyok a Magyar Televízió elnöke. Van-e valami javaslata arra, hogyan lehetne a változást érzékeltetni? Azt javasoltam, vetesse fel a piros futószőnyeget, vagy tétessen le még kettőt. Megtette. Javasoltam, mosassa le a vakolattal eltakart márványtáblákat a bejárat belső két oldalán, hadd legyen olvasható a Tőzsdetanács névsora , s az is, hogy „Ő császári és apostoli Felsége, I. Ferenc József dicsőséges uralkodásának idején”, hat(!) miniszterelnöke és hét(!) ipar- és kereskedelemügyi minisztere alatt 1897-1907 között épült meg a ház. Meg azt is kértem, hogy a bejárat fölötti kör alakú nyílásba helyeztessen el egy órát. Minden megtörtént, kívánságom szerint.
Érdekesség, hogy az építtetők azzal az igénnyel fordultak a tervezőhöz, hogy a földszinti és emeleti falak építésénél a középfőfalat a tervezett tömörfalazás helyett pillér-rendszerben építsék, azért, hogy az utcai helyiségeknek vagy azok egy részének a mögöttük lévő folyosónak, illetve az udvari helyiségekkel való összekapcsolása szükség szerint könnyűszerrel megtörténhessék. Micsoda - mai szemmel is – modern gondolkodás! Egyébként ez is elősegítette, hogy az 1948-ban bezárt Tőzsdét átvevő intézmények össze-vissza alakítgassák a jól megkomponált épületet. Igaz, ez a visszaalakítást is megkönnyíthetné az épület kétharmadán.
Az egykori Tőzsdepalotában kapott helyet a Lenin Intézet, majd a MTSz, vagyis a Technika Háza, aztán az 1954-től kísérleti adásokkal, majd 1957. május 1. után egyre rendszeresebben jelentkező Magyar Televízió, mely, mint a kisgömböc terjeszkedett, kiszorította a bérlőtársakat, s végül elnyelte az egész házat. Az állam aztán eladta, s a Magyar Televízió bérlőként élte utolsó Szabadság téri éveit ebben a székházban, mielőtt az új bér-irodaházba, Óbudára költözik/költözött.
Soha el nem felejthető az a bizonyos, 2006-os ősz, a székház ostroma. Túléltük, a gyújtogatás, a vandál rombolás nyomait eltüntettük, a kárt szenvedett helyek, homlokzati elemek kijavítása megtörtént. A ház akkor már nem volt a Magyar Televízió tulajdona! 2005. jelentős évszám: ekkor vette meg a volt Tőzsdepalotát mai gazdája, s ugyanabban az évben írta alá a miniszter az épület műemléki védelmét elrendelő határozatot.
Furcsa volt végig élni a változást, a hétfői adásszünettől, a második csatorna 1988-as megalakulásán át, a műhelymunka megerősödéséig, a hazai és nemzetközi fesztiválsikereket, majd a kereskedelmi televíziók létrejötte után az elvándorlást, a közügyként működés után a perifériára szorulást és nézettségvesztést, a kommercializálódást, az egykor saját díszletgyártó üzemmel, jelmezvarrodával, grafikai- és fotóosztállyal, maszkműhellyel és kelléktárral dolgozó, művészeti ambíciókat dédelgető rendezők, operatőrök, dramaturgok munkahelyétől, a színészektől nyüzsgő kupolateremtől a kiüresedésig – átvitten és ténylegesen is.
Egy darabig megfigyelhető volt, hogy egykori fontos vezetők, művészemberek, sok mű létrehozói elérték, hogy valaki „leadja a nevüket”, be-bejártak, újságot olvasgattak egy sarokban, beszélgettek, vagy megebédeltek a „bisztróban”, Áginál. Még nem tudható, vajon lesz-e az új óbudai székháznak „múltja”, visszavágyik-e majd oda valaki, kialakul-e ott a közösség érzése, mint a Szabadság téren, ebben az össze-vissza alakítgatott épületben, ami talán éppen ezért, mert nem volt minden ízében praktikus és célszerű, egyedi és szerethető volt. Sok-sok ember érzi úgy, nem alaptalanul, hogy ott alakultak barátságai, szerelmei, ott alakult ki ő maga, s jött létre az a nyom, ami utána megmarad, hogy ott élte le az életét.
E sorok írója csak az egyik ezek közül.