Sólyom aggódik a Gandhi Gimnáziumért
Forrás: MTI |
2009. június 19. péntek 16:42 |
Az iskola igazgatója találkozott az államfővel, akivel ismertette a pályázatok elbírálásának részleteit
Sólyom László szerint veszélyeztetheti a Gandhi Gimnáziumnak a roma közoktatás terén elért eredményeit az igazgatói pályázatok körül kialakult vita - írta közleményében a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Az államfő pénteken hivatalában fogadta Csovcsics Erikát, a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium igazgatóját, aki a megbeszélésen ismertette az államfővel a pályázatok elbírálásának részleteit. A köztársasági elnök kifejezte aggodalmát, hogy a pályázatokkal kapcsolatos vita veszélyeztetheti a Gandhi Gimnáziumnak a roma közoktatás terén elért példamutató eredményeit - olvasható a közleményben. A találkozót a köztársasági elnök kezdeményezte.
A gimnázium januárban megváltozott kuratóriuma a közelmúltban úgy határozott: júliustól Csovcsics Erika helyett Gidáné Orsós Erzsébetet bízza meg az igazgatói teendőkkel, annak ellenére, hogy ezt a tantestület, a szülők és a diákönkormányzat sem támogatta, az intézmény tanulói június elején demonstráltak is a döntés ellen.