Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 02. csütörtök, Rebeka, Dorina
High-tech > Mobil 

Már kapható az LG Viewty Smart

2009. június 18. 13:03


Az LG Electronics bejelentette az új LG Viewty Smart megjelenését

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

A bejelentéssel egy időben az LG jelentős mérföldkőhöz érkezett egy másik kamerás mobiltelefon esetében: a 2007 novemberében bevezetett LG Viewty, azaz a KU990 értékesítése mostanra világszerte meghaladta a 7 millió készüléket.

A kompakt digitális fényképezőgépekhez hasonló megjelenésű Viewty volt a világon az első teljes érintőképernyős kezelőfelülettel rendelkező 5 megapixeles kamerás telefon. Az első pillanattól kezdve óriási népszerűségnek örvendett, európai megjelenését követően már a kontinensen az első öt hét során 310 ezer készülék talált gazdára.

LG viewty

Az új telefon nevében rejlő „okosság” a kameratechnológiára, egészen pontosan a különböző fotómódokra utal. Ilyen például az „Intelligens szenzor”, amely automatikus képfelismerő funkciójával a fénykép tárgyáról, hátteréről illetve a fényviszonyokról kapott adatokat automatikusan feldolgozza, hogy minden körülmény között tökéletes kép készüljön.

Az LG Viewty Smart mind a szoftver, mind pedig a hardver terén újabb fejlesztésekkel büszkélkedhet. A páratlan multimédiás élményt a Viewty Smart-ban is az LG új 3D-s S-Class kezelőfelülete biztosítja. A készülék olyan további szolgáltatásokat is tartalmaz, mint például  a „Görgető menü”, amellyel gyorsabb és egyszerűbb kamera üzemmódba váltani a számos képkészítési mód és funkció között. A 8 megapixeles fényképezőgép 60%-kal nagyobb felbontást kínál az 5 megapixeles LG Viewty készüléknél, ami nyomtatásnál és a képek internetes megosztásakor is kiváló minőséget biztosít.

Az ISO 1600-ig használható fényérzékenység, valamint a LED vaku még gyenge megvilágítás mellett is tiszta, éles részleteket biztosít. A pengeéles WVGA teljes érintőképernyő pedig tökéletes összhangban áll a Viewty Smart nagyfelbontású képeivel, és ideális választás, ha útközben szeretnénk DivX filmeket nézni. A DVD-minőségű felvételi lehetőséggel az LG célja a felhasználók videorögzítésre adott igényének kielégítése volt. Annak ellenére, hogy ilyen sok digitális fotószolgáltatást kínál, a Viewty Smart mindössze 12,4 mm vastag és súlya mindössze 102 gramm. Ezzel jelenleg az LG Viewty Smart a legvékonyabb 8 megapixeles mobiltelefon a világon. 


Forrás: hiraod.hu/MTI


Hír értékelése 8 szavazat alapján: 4.9

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Képgaléria

67. Velencei Filmfesztivál

Szerdán este Darren Aronofsky Black Swan című filmjével kezdődőtt a seregszemle - Az Arany Oroszlánról a Quentin Tarantino vezette nemzetközi zsűri dönt

Videó galéria

Eloltották a felrobbant fúrótornyot a Mexikói-öbölben

Szerencsés véget ért a baleset, nem sérült meg senki és jelentősebb olajszivárgás sem történt

Pleschinger Gyula az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója

A szakember megfordult a Budapest Értéktőzsde, a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, de vezérigazgató-helyettes is volt a Raiffeisen Banknál

Átalakítja a kormány az egészségügyi szakollégiumokat

Kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is helyet adó, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat jöhetnek létre

Nem volt homoszexuális az alsóörsi rendőr

A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a bulvárlapok által terjesztett híresztelésnek nincs alapja és a gyilkosság elkövetője önkezével vetett véget életének

Az eddig feltételezettnél jóval öregebb lehet Moszkva

Egy régész szerint közel kétezer éves lehet az orosz főváros

Szabadságszobor lett Lady Gagából!

Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg


Utazás

Pihenjen falun, a Balatonnál

A Balatont ismerő utazók ellentmondást érezhetnek a címben szereplő felhívásban, hiszen legnagyobb tavunkról a nagy szállodák, kis Zimmer Ferik vagy a zsúfolt strandok jutnak eszünkbe, nem pedig egy kedves kis balatoni falu.

Az M1 mai műsora

23:00
AZ ESTE
23:30
Hírek
23:35
Sporthírek

Az M2 mai műsora