Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 02. csütörtök, Rebeka, Dorina
Aktuális > Magyarország 

Iskolája miatt lett öngyilkos az esztergomi kamasz?

2009. június 17. 20:01


A város polgármestere a tanárokat vádolja, a gimnázium közalkalmazotti tanácsa azonban visszautasította Meggyes Tamás állításait

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi és a Szent István Gimnázium tanári karának felelősségét is felvetette Esztergom polgármestere szerdán amiatt, hogy a vonat alá feküdt az iskola egyik diákja. A gimnázium közalkalmazotti tanácsa visszautasította Meggyes Tamás állításait.

A 16 éves fiút múlt szombaton, Dorogon gázolta halálra a vonat. A rendőrség közlése szerint a mozdonyvezető látta, hogy a fiú szándékosan a sínre fekszik, de azonnali vészfékezéssel sem tudta már megakadályozni a balesetet.

Meggyes Tamás polgármester szerdán a TV2 egyik műsorában azt mondta: "ez 2-3 éves felelőtlen pedagógusi magatartás következménye, voltak olyan tanárok vagy tanár, aki a gyerekeket, köztük ezt a szerencsétlen fiút is belehajszolta egy olyan küzdelembe, ami nem a gyerekek ügye". Hangsúlyozta, hogy ez a magánvéleménye, s kijelentette: a diákcsíny összefüggésben van azzal a diáksztrájkkal, amit a pedagógusok kezdeményeztek. Hozzátette, árulkodó a fiú utolsó üzenete, miszerint nem akart szégyent hozni az iskolára. "Én azt gondolom, ebből sok minden következik és komoly pedagógusi hibák lesznek megállapíthatók" - mondta a polgármester.

Az MTI úgy tudja, az önkormányzat fekete lobogót tett ki a városházára és megüzente a nevelőtestületnek, hogy csütörtöktől egy héten át reggel nyolctól délután négy óráig minden tanár köteles a gimnáziumban tartózkodni, a vizsgálat miatt. A tantestület névtelenséget kérő tagjainak tájékoztatása szerint az iskolában kialakult egy kör, amelynek tagjai különféle diákcsínyeket követtek el és ezért pontokat lehetett szerezni. 

A 16 éves fiú szombaton dél körül osztálya termében meggyújtott egy újságot, majd azt a szemetesbe dobta, miközben a diákok többsége egy gyűlésen volt. A füstöt felfedező tanárok közölték vele, hogy addig nem mehet haza, amíg nem beszélt az igazgatóval. A gyújtogatásról jegyzőkönyvet vettek fel és telefonon tájékoztatták a diák édesanyját. Megemlítették, hogy korábban egy másik diákcsíny kapcsán is szóba került a fiú neve, de ő tagadta, hogy ahhoz köze lett volna. A fiú végül nem beszélt az igazgatóval, hanem a táskáját hátrahagyva távozott az iskolából és a vonat elé vetette magát, édesanyja csak este kezdte keresni az osztályfőnöknél.

A gimnázium közalkalmazotti tanácsa az MTI-hez eljuttatott közleményében visszautasította Meggyes Tamás nagy nyilvánosság előtt elhangzott állításait és leszögezte: azok megalapozatlanok, minden tényt és hiteles információt nélkülöző vádaskodások. Rámutattak arra, hogy a polgármester a műsorban elmondta: nem járt a helyszínen és az igazgatóval sem beszélt ez ügyben, sem személyesen, sem telefonon.

Az esztergomi önkormányzat és a Szent István Gimnázium viszonya akkor romlott meg, amikor az intézményt egy várostól távol lévő ingatlanba költöztették és két hetet csúszott a tanévkezdés. A képviselő-testület leváltotta az önkormányzat felelősségét hangoztató igazgatót; az erről döntő ülésen tojással dobálták meg a polgármestert, majd 800 ember tüntetett a városháza előtt.

Az elmúlt hetekben a képviselők öt évre kinevezték a korábban egy évre megbízott igazgatót, akinek a pályázatát a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a szülők és a diákönkormányzat is elutasította. A döntés ellen tiltakozva visszaadta városi kitüntetését a gimnázium nyugalmazott címzetes igazgatója.


Forrás: MTI


Hír értékelése 42 szavazat alapján: 4.3

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Képgaléria

67. Velencei Filmfesztivál

Szerdán este Darren Aronofsky Black Swan című filmjével kezdődőtt a seregszemle - Az Arany Oroszlánról a Quentin Tarantino vezette nemzetközi zsűri dönt

Videó galéria

Eloltották a felrobbant fúrótornyot a Mexikói-öbölben

Szerencsés véget ért a baleset, nem sérült meg senki és jelentősebb olajszivárgás sem történt

Pleschinger Gyula az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója

A szakember megfordult a Budapest Értéktőzsde, a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, de vezérigazgató-helyettes is volt a Raiffeisen Banknál

Átalakítja a kormány az egészségügyi szakollégiumokat

Kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is helyet adó, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat jöhetnek létre

Nem volt homoszexuális az alsóörsi rendőr

A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a bulvárlapok által terjesztett híresztelésnek nincs alapja és a gyilkosság elkövetője önkezével vetett véget életének

Az eddig feltételezettnél jóval öregebb lehet Moszkva

Egy régész szerint közel kétezer éves lehet az orosz főváros

Szabadságszobor lett Lady Gagából!

Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg


Utazás

Pihenjen falun, a Balatonnál

A Balatont ismerő utazók ellentmondást érezhetnek a címben szereplő felhívásban, hiszen legnagyobb tavunkról a nagy szállodák, kis Zimmer Ferik vagy a zsúfolt strandok jutnak eszünkbe, nem pedig egy kedves kis balatoni falu.

Az M1 mai műsora

23:00
AZ ESTE
23:30
Hírek
23:35
Sporthírek

Az M2 mai műsora