Budapestet is beiktatta világkörüli turnéjába a Simply Red
Forrás: hirado.hu/FH |
2009. június 11. csütörtök 15:27 |
A június 27-i Kapcsolatkoncerten a világsztár előtt Király Viktor énekel majd
Utolsó világkörüli turnéja során lép fel a Simply Red Budapesten a tizenharmadik Kapcsolat koncerten, amiről felvételt is készít a 25 éves angol zenekar - közölték a rendezvény szervezői csütörtökön Budapesten. Június 27-én este 6-kor az Ötvenhatosok terén kezdődik a program, ahol a sztárvendég előtt Király Viktor lép fel, a 2008-as Megasztár győztese.
Európa egyik legnagyobb, százezreket vonzó ingyenes szabadtéri koncertje idén június 27-én lesz, így egybeesik a Vasfüggöny lebontásának huszadik évfordulójával. A rendezvény helyszínét és a bevezető utakat délután kettőtől zárják le. A közönség biztonságáért több mint 400 biztonsági őr felel - mondta el Gőz László, a program főszervezője.
A Hősök terén óriáskivetítőkön követhetik figyelemmel az eseményeket a nézők. A környezettudatos gondolkodás jegyében a szervezők biciklitárolókról is gondoskodnak a kerékpárral érkezőnek.
A Simply Red együttest Mick Hucknall alapította 1984-ben. A zenekar frontembere szerint az együttes zenéjét az tartja frissen, hogy nem hódolnak be a divatnak. A több mint 50 millió eladott albummal Anglia egyik legtermékenyebb zenekara a Mick Hucknall vezette Simply Red. A banda neve nem más, mint Mick beceneve - "egyszerűen vörös".
A zenekar legutóbbi albuma tavaly novemberben jelent meg Greatest Hits címmel, utolsó világkörüli koncertturnéjukat 2009-2010-ben tartják.
A Kapcsolat koncerteken az utóbbi években olyan neves művészek léptek fel, mint Santana (2008), Bryan Adams (2007), Pink (2006), Lionel Richie (2005), Sting (2004), Elton John (2003).