Portugáliában a jobboldal győzött, a finneknél a szélsőjobb az élen
Forrás: hirado.hu/MTI |
2009. június 07. vasárnap 23:29 |
Portugáliában négy hónap múlva lesz parlamenti választás és ez az eredmény komoly kudarcot jelent a szocialistáknak
A hivatalos részeredmények szerint megverte a jobboldal José Sócrates portugál kormányfő Szocialista Pártját (PS) a vasárnapi európai parlamenti választásokon.
A leadott szavazatok 80 százalékának összesítése után a PS támogatottsága 26,45 százalékon áll, míg jobboldali ellenfele, a Szociáldemokrata Párt (PSD) a voksok 33,07 százalékát gyűjtötte be.
Négy hónappal a parlamenti választások előtt ez az eredmény komoly kudarcot jelent a szocialistáknak, de a közvélemény-kutató intézeteknek is, amelyek felméréseiből a kormányzó párt tűnt esélyesnek a győzelemre. Még az urnák zárása után kiadott exit poll felmérésekből is úgy tűnt, hogy a két nagy párt fej-fej mellett halad, azaz a PS 28-33 százaléknyi szavazattal 7 vagy 8 képviselői helyre számíthat, míg a PSD 29-34 százalékkal 7-9 hely várományosa.
A kormányzó szocialisták a 2004-es választáson a szavazatok 44,5 százalékát kapták meg.
A nem szocialista baloldal jelentősen előretört a televíziós becslések szerint: a szélsőbal Baloldali Blokk 9-13,4 százalékkal 2 vagy 3 képviselői helyre, a CDU kommunista-zöld pártszövetség 9 százalékkal 2 vagy 3 helyre számíthat. A jobboldali Demokratikus Szociális Centrum Párt (CDP-PP) 7-10 százalékkal 2 képviselői hely várományosa.
Finnországban a választást a euroszkeptikus nacionalisták előretörése és a jobbközép többség visszaszorulása jellemezte az előzetes hivatalos eredmény szerint.
A szavazatok 80 százalékának feldolgozása után az Igazi Finnek nevű euroszkeptikus és bevándorlás-ellenes párt a szavazatok 10 százalékét kapta, a 2004-es 0,5 százalékkal szemben, így egy képviselővel bekerül az EP-be.
"Az Igazi Finnek és vezetőjük, Timo Soini nyerték meg a választásokat. Számunkra ez vereség, szavazatokat vesztünk. Ez a mi felelősségünk" - mondta Matti Vanhanen kormányfő az YLE közszolgálati televízióban.
Vanhanen pártja, a Centrumpárt (KESK) három képviselői helyet kap a szavazatok 21 százalékával (míg 2004-ben még a szavazatok 23,4 százalékát kapta), ugyanannyit, mint koalíciós szövetségese, a konzervatív Nemzeti Koalíciós Párt (KOK) a szavazatok 21,9 százalékával (2004: 23,7 százalék).
A finn szociáldemokraták és a környezetvédők 2-2 képviselői hely várományosai.
A részvételi arány 40,3 százalék volt, valamivel alacsonyabb, mint a 2004. évi 41,4 százalék.