Fogalmuk sincs, kire szavaznak
Forrás: hirado.hu/mti |
2009. június 04. csütörtök 10:41 |
Alig ismerik a németek a pártok európai parlamenti listavezetőit
A Forsa közvélemény-kutató intézet szakértőinek megítélése szerint a jelöltek ismertségét vizsgálva katasztrofális a kép, különös tekintettel arra, hogy a két legnagyobb párt, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) esetében az Európai Parlament vezetőiről, uniós körökben jól ismert politikusokról van szó.
A CDU listáját Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke vezeti, míg a szociáldemokraták listájának élén Martin Schulz, a parlament szocialista párti frakciójának a vezetője áll.
A felmérésből kitűnt az is, hogy az egyes pártok listavezetői az adott párt támogatóinak körében sem sokkal ismertebbek. Így például Pöttering a CDU-hívek körében három, Martin Schulz pedig a szociáldemokrata szavazók táborában 13 százalékos ismertséggel rendelkezik.
Miközben mindkét néppárt azt hangoztatja, hogy "kiváló" jelölttel rendelkezik, a csütörtöki országos napilapokban közölt felmérés arra mutatott rá: Hans-Gert Pötteringet a német szavazópolgárok 98 százaléka nem ismeri, s Martin Schulz esetében sem sokkal rózsásabb a kép. Az ő "ismeretlenségi" mutatója ugyanis 94 százalékos.
A listavezetők ismertségi listájának élén az ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) jelöltje, Silvana-Koch Merin áll, aki a szavazópolgárok körében 13 százalékos ismertséggel büszkélkedhet.
Az ugyancsak ellenzéki Baloldal pártjának első számú jelöltje, Lothar Bisky hat százalékos ismertséggel rendelkezik, míg a szintén ellenzéki Zöldek listavezetője, a korábbi pártelnök Reinhard Bütikoferről a szavazópolgárok négy százaléka állította teljes bizonyossággal: tudja, kiről van szó.
Az európai parlamenti választások iránt jóval csekélyebb az érdeklődés, mint az országos parlamenti vagy a tartományi törvényhozási választások iránt.
Azok ugyanis sokkal inkább személyekhez, ismert politikai vezetőkhöz kötődnek, különös tekintettel a konzervatív Angela Merkel kancellárra és legnagyobb riválisára, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterre, a szociáldemokraták kancellárjelöltjére.