Lajkó Félix - A bokorból

Talán nem túlzás Lajkó Félixet korunk egyik legkülönlegesebb, legsokoldalúbb művészének nevezni. A tavalyi filmes elismerések után gyorsan visszavonult saját, palicsi világába, hogy új lemezét elkészítse. „A bokorból” címmel idén tavasszal megjelent album visszakanyarodást jelent a korábbi alkotásaihoz, már ami a természetességet és az ösztönösséget illeti.

Lajkó Félix zenéjéről sokaknak megvan a véleménye, míg többen imádják, egyesek úgy látják, hogy túl esetleges, öncélú és mindenféle elképzeléstől mentes. A kritikusok szerint az még rendjén is van, hogy improvizál, és az külön értékelendő, hogy virtuózan kezeli hangszerét, de zeneszerzőnek nem nevezhető, mert nem átgondoltan, a konvenzionális keretek között építi fel szerzeményeit.

Ezek a véleményformálók elfeledkeznek arról, hogy az igazi zene érzésekből fakad, melyek egy emberi lélek rezdüléseiből táplálkoznak, és hiába lehet leírni a hangokat matematikai képletekkel, nem ettől a racionalitástól lesz nagyszerű, hanem attól az esetlegességtől, melyet egy emberi szellem varázsol öntudatlanul racionálissá. Lajkó Félix pedig egy ilyen varázslásra képes művész.

Olyan, aki ismeri annak formuláját, hogy lelke rezdüléseit egy közvetítő eszközön keresztül, megbéklyózó konvencióktól mentesen, egyetemes kifejezőkészséggel a zene nyelvére lefordítson, mégpedig úgy, hogy azt más is megértse. Bár sokan talán vitatkoznak ezzel, mégis kijelentem, hogy zenéjének semmi köze sincs sem a jazz, sem a népzene, sem a világzene fogalmához, ha akarjuk beskatulyázhatjuk, de e címkézés nem mondja el, hogy valójában milyen is az a muzsika, amiről Lajkó Félix kapcsán beszélünk.

Csupán azért, mert valaki nem kottából játszik, improvizál, és egy hangszeren keresztül fejezi ki önmagát, még nem jazz zenét művel. Nem ő tehet arról, hogy a 20. századi európai kultúra elfelejtette ezt a zenélési módot, ezt az önkifejezési szabadságot, és csak az észak-amerikai feketék jazz-nek hívott zenéjében fedezte fel újra. Arról sem ő tehet, hogy a vidéktől teljesen elszakadt nagyvárosi értelmiséginek a hegedűről egyből a népzene ugrik be, és arról sem ő tehet, hogy egy soknemzetiségű régióban felnőve több kultúra is építette szellemiségét.

A cikk folytatódik, kérjük lapozzon, a következő oldalra!