Híradó - Több mint internet!

2010. szeptember 02. csütörtök, Rebeka, Dorina
Delta > Tudomány 

Hat fiatal tudós alakíthat saját kutatócsoportot

2009. június 02. 13:38


Hat fiatal tudós alakíthat saját kutatócsoportot a Magyar Tudományos Akadémia Lendület elnevezésű programja keretében - a pályázat eredményeit keddi budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be Pálinkás József, az MTA elnöke

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Kutatóorvos, fizikus-csillagász, nyelvész, biológus, matematikus és agykutató, összesen hat fiatal tudós alakíthat saját kutatócsoportot a Magyar Tudományos Akadémia Lendület elnevezésű programja keretében - a pályázat eredményeit keddi budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be Pálinkás József, az MTA elnöke.  "Versenyt kívánunk elindítani a kutatástámogatás területén" - hangsúlyozta az Akadémia elnöke a Lendület program céljait ismertetve.   

Hozzátette: versenyezzünk azért, hogy a legkiválóbb magyar elmék itthon fejthessék ki áldásos tevékenységüket. Itthon teremtsünk számukra olyan körülményeket, olyan jövedelmeket, hogy kutatóintézeteinkben, egyetemeinken nemzetközileg is versenyképes kutatómunkát végezhessenek. Ez nem csupán az MTA kutatóintézeteinek megújítási módja, hanem egy nemes versengés is a briliáns elmék hazacsábítására, itthon tartására. Ma az egész világ verseng a fiatal európai tehetségekért. "Ez egy kitörési pont lehet hazánk tudományos, innovációs, gazdasági versenyképességének növelése szempontjából" - emelte ki Pálinkás József, rámutatva, hogy a világot sújtó válság előbb-utóbb véget ér, s akkor azok az országok lesznek versenyképesek, amelyek tehetséges fiai-lányai hazájukban kamatoztatják talentumukat.

Pálinkás József ismertetése szerint összesen 28 pályázat érkezett - 6 a társadalomtudományok, 10 az élettudományok, 12 pedig a természettudományok területéről. Tizenkét pályázat az akadémiai kutatóhálózaton kívülről, 7 külföldről - Ausztráliából, Kanadából, Németországból, az Egyesült Államokból érkezett. A pályázatok elbírálását független, egymásról sem tudó bírálók végezték. Az anonim bírálatok alapján egy zsűri választotta ki a nyertes pályázatokat. A nyertesekkel 5 éves szerződést köt az Akadémia. Az MTA intézeteiben létrehozandó új kutatócsoportoknak erre az évre 240 millió forintot biztosít, egy-egy kutatócsoport 35-60 milliót kap. "Aligha van Magyarországon 240 millió jobban elkölthető forint" - jegyezte meg Pálinkás József.   

Buday László, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathokémiai Intézetének egyetemi tanára, az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézetének tudományos tanácsadója munkacsoportjával a növekedési faktorok jelátviteli pályáit kutatja, amelyek a sejtek osztódását, illetve mozgását szabályozzák. A kutató elsőként fedezte fel azt a mechanizmust, amellyel a növekedési faktorokat érzékelő receptorok továbbadják a jelet az úgynevezett Ras-fehérjék felé. Utóbbiak működése gyakran megváltozik a daganatos sejtekben, vagyis a felfedezés közrejátszott a célzott daganatterápia kifejlesztéséhez. Az új kutatócsoport célja kideríteni, hogy az elsődleges daganatból kikerülő áttéteket adó tumorsejtek milyen jelpályák segítségével tudnak hatékonyan vándorolni

Kiss L. László fizikus, aki jelenleg a Sydney-i Egyetemen dolgozik, a csillagszerkezet és a csillagfejlődés kutatásával foglalkozik. A Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetben létrehozandó csoportjával a bolygórendszerek fejlődését kívánja tanulmányozni más csillagok körül. Munkájuk során újszerű módon kombinálják az asztroszeizmológiát, azaz a "csillagrengések" elemzését és a Naprendszeren kívüli, úgynevezett exobolygók kutatásának módszereit. Ezzel másképp kinyerhetetlen információhoz jutnak a bolygók tulajdonságairól.   

Marcus Kracht matematikus, fizikus, aki kognitív tudományokból is diplomát szerzett, filozófiai logikával, formális nyelvészet és szemantika matematikai elméleteivel foglalkozik. Jelenleg a Bielefeldi Egyetem matematikai és számítógépes nyelvészet professzora. Az MTA Nyelvtudományi Intézetében megalakítandó munkacsoportjával a jelentést kívánja tanulmányozni logikai és akcióelméleti módszerekkel. A jelenlegi nyelvészeti elméletek eleve adottnak és egyetemesnek feltételezik a jelentést. A tervezett kutatómunka a jelentést viszont annak létrejövési folyamatában, az adott helyzetben kívánja tanulmányozni. A kutatás a párbeszéd mélyebb megértését is célozza, ez pedig segít olyan gépek létrehozásában, amelyek különböző emberi tevékenységeket képesek pontosabban feldolgozni. 

Tardos Gábor fizikus, a kanadai Simon Fraser Egyetem professzora, s digitális dokumentumok ujjlenyomatkódjainak tervezésével, a kódok kapacitásának vizsgálatával foglalkozik. Kriptográfiai kutatócsoportot hoz létre az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetében. A matematikai kriptográfia a digitális információk titkosságát, eredetiségét biztosító technikákat tanulmányozza. Ezeknek az elméleti kutatásoknak óriási hatása van más tudományágakra és a mindennapi életünkre is, például a banki tranzakciók, dokumentumok biztonsága, eredetiségük ellenőrzése során.  

Papp Balázs fizikatanár és biológus, aki mikrobiális sejtek számítógépes és evolúciós rendszerbiológiai vizsgálatával foglalkozik, munkahelyén, az MTA Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézetében hoz létre kutatócsoportot. Célja mesterséges intelligencia-eljárások bevetésével egy "robotkutató" megépítése, amely a génhálózatok működésének felderítését és új antibakteriális szerek keresését végzi automatizálva. Reményei szerint az új megközelítés alkalmas lehet akár rezisztens baktériumok megfékezésére is. 

Szabadics János biológus, aki jelenleg a Kaliforniai Egyetem Anatómiai és Neurobiológiai Intézetében dolgozik, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében hozhat létre kutatócsoportot. Célja a tanulási folyamatokban alapvető szerepet játszó agyterületen, a hippokampuszban zajló idegi információfeldolgozási folyamatok megismerése olyan módszerekkel, amelyeket jelenleg a világon csupán 4 laboratóriumban alkalmaznak. Ez a vizsgálat a hippokampusz szerepének részletes megismerésén túl új gyógyszerkutatási irányokat jelölhet ki, amelyek napjaink legsúlyosabb idegrendszeri betegségeinek (memóriazavarok, epilepszia) új kezelési eljárásait teremthetik meg.

A fiatal kiválóságok támogatásához csatlakozott a Richter Gedeon, a Trigránit, az Aquincum Institute of Technology és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége - az üzleti szféra képviselői a sajtótájékoztatón adták át az egyszeri, 2-5 millió forintos támogatásról szóló dokumentumot.


Forrás: hirado.hu/MTI


Hír értékelése 7 szavazat alapján: 5.0

Hír értékelése:

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Oldal továbbküldése







Képgaléria

67. Velencei Filmfesztivál

Szerdán este Darren Aronofsky Black Swan című filmjével kezdődőtt a seregszemle - Az Arany Oroszlánról a Quentin Tarantino vezette nemzetközi zsűri dönt

Videó galéria

Pleschinger Gyula az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója

A szakember megfordult a Budapest Értéktőzsde, a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, de vezérigazgató-helyettes is volt a Raiffeisen Banknál

Átalakítja a kormány az egészségügyi szakollégiumokat

Kisebb létszámú, rugalmasabb működésű, a fiatal szakembereknek is helyet adó, az ország minden ellátóját reprezentáló kollégiumokat jöhetnek létre

Nem volt homoszexuális az alsóörsi rendőr

A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a bulvárlapok által terjesztett híresztelésnek nincs alapja és a gyilkosság elkövetője önkezével vetett véget életének

Újabb olajfúró torony robbant fel a Mexikói-öbölben

Többen a tengerbe ugrottak a robbanást követően, az amerikai híradások szerint nem ömlik olaj a tengerbe

Az eddig feltételezettnél jóval öregebb lehet Moszkva

Egy régész szerint közel kétezer éves lehet az orosz főváros

Szabadságszobor lett Lady Gagából!

Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg


Utazás

Pihenjen falun, a Balatonnál

A Balatont ismerő utazók ellentmondást érezhetnek a címben szereplő felhívásban, hiszen legnagyobb tavunkról a nagy szállodák, kis Zimmer Ferik vagy a zsúfolt strandok jutnak eszünkbe, nem pedig egy kedves kis balatoni falu.

Az M1 mai műsora

21:30
Érettségi (graduation)
amerikai filmdráma
2007.
korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott
23:00
AZ ESTE
23:30
Hírek

Az M2 mai műsora