Útra kész a Herschel
Írta: Delta |
2009. május 08. péntek 13:53 |
A tervek szerint jövő héten indul útjára az Európai Űrhivatal Herschel űrtávcsöve, amely méretével még a Hubble-t is felülmúlja: a Herschel-űrtávcső főtükre 3,5 méter átmérőjű
De nem csak a méret a lényeg: a Hubble-lal ellentétben – amely az emberi szem számára is látható tartományban vizsgál -, a Herschel a legszélesebb infravörös tartományban érzékeny. Így olyan hullámhosszakon is végez majd megfigyeléseket, amelyeken még soha egyetlen más eszköz sem. Fő célja, hogy a csillagok és a galaxisok keletkezését és fejlődését vizsgálja, amit a látható hullámhosszakon elrejt előlünk a csillagközi por.
A Herschel távoli infravörös kamerájának és színképelemző berendezésének fejlesztésében és kalibrálásában magyar kutatók is részt vállaltak. A Herschellel együtt az ESA egy másik távcsövet is útnak indít ugyanazon az Ariane rakétán. A másik utas, a Planck űrtvácső, még hosszabb hullámhosszokon vizsgálódik majd. A Planck lesz az első olyan európai készítésű űreszköz, amely a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást vizsgálja, minden eddiginél jobb térbeli felbontással és érzékenységgel.