Süveges Gergő: Apa-kép-írás 109. - Dramatikus társasjáték

Sajnos az a helyzet, hogy egy hatéves lány és egy ötéves fiú között nem egyévnyi különbség mutatkozik – már ami a társasjátékozási képességeket illeti. Jó, ne általánosítsunk: Borka és Marci egyelőre nem tartoznak egy súlycsoportba.

A leány agya vág, mint a beretva, betéve tudja a teljes kártyapakli lapsorrendjét, míg a fiú figyelme elkalandozik, mert épp arról kell gondolkodnia, hogy a repülő dinók vajon tudtak-e úszni, illetve hogy mi történik akkor, ha a markoló olyan mély gödröt ás, amiből már nem tud kijönni.

Borka a memória-típusú, a kombinatív és a stratégiai játékokat úgy nyeri, mint a pinty, Marci ezen többnyire az első három lépés után bepöccen, odacsap, ahova köll, felpattan, pirosló arccal és piros zászlókkal tovanyargal, sérelmeit pedig elharsogja kelettől nyugatig. Anya és Apa ezen némiképp megütközik. Ám mielőtt bárki elesne a harc mezején, megpróbálják csillapítani a Feldúlt Férfiút, valamint józan önmérsékletre inteni a győzelemtől csillogó szemű Bódult Lányt.

Vannak azonban olyan társasjátékok is, amelyekhez inkább szükségeltetik szerencse, mint figyelem. A tapasztalat azt mutatja, hogy az elvarázsolt Marcinak általában disznó szerencséje van, amivel kis híján őrületbe kergeti nővérét. „Az nem igazság, hogy MINDIG te dobsz hatost, én meg SOSE!!!” – hangzik a mélyből fakadó felháborodás Borka ajkáról.
Egyszóval: Borka kombinál, Marci kaszál. A két világ közt ritka az átjárás.

Ennél fogva aztán érthető, ha Borka az előbbi, Marci az utóbbi típusú játékokat részesíti előnyben. Borka például a Csupa csupasz tyúkeszűt, amely farktoll-lopkodós memóriajáték...

Marci pedig a Tehénpókert (nem hivatalos fordítás – SG), amely szinte kizárólag szerencsejáték.

Az érdekellentéteket nehéz feloldani. Borka azonban nagy tárgyaló. És kiváló pszichológus.
Hogyan is zajlik mindez egy borús délelőttön, amikor a legjobb időtöltés a közös társasjátékozás lenne? Shakespeare-i léptékben, öt felvonásban, feszültséggel terhesen.
Felgördül a függöny, az előadás megkezdődött.
Első felvonás
– Marci, játsszunk egy Tyúkeszűt...!
– Nem, én azt nem szeretném...
– De, Marci, kérlek, csak egyet...
– Nincs kedvem...
Borka töpreng. Kompromisszumot keres. Annamari persze szívesen játszana Tyúkeszűt, már pakolja is a csirkék farktollait, de Borka számára ő még kevésbé partner, mint Marci.

– Jó, akkor tudod mit? Játsszunk egy Tehénpókert is.
– Jó, játsszunk Tehénpókert! – mondja erre Marci felderülve.
Az egyezség látszólag megköttetett. Az ördög azonban a részletekben bujkál, így a feszültség valójában burkoltan ott maradt, csak még ők sem tudnak róla. Az a fránya is szócska, az itt a bökkenő. Függöny.
Második felvonás
Marci már hozza is a Tehénpókert, bontja, készíti a lapokat.

Borka pedig igyekszik menetrendet alkotni.
– Rendben, akkor Tehénpóker, és utána Tyúkeszű; hozom is, jó, Marci?
Marci – miközben nagy gonddal pakolgatja a dobókockákat – felneszel, és kezd világossá válni számára, hogy mégis le akarják nyomni a torkán azt, amihez nincs kedve.
– De Borka! Én nem akarok tyúkeszűzni!
– Marci – a nővér hangja feszültséggel telik. – Megbeszéltük, hogy mindkettőt játsszuk.
– Nem, nem beszéltük meg! Azt beszéltük meg, hogy csak Tehénpókert!
A feszültség kirobbant, a megoldáshoz a két fél nem jutott közelebb. Függöny.
Harmadik felvonás
Borka mindenre hajlandó, csak hogy Tyúkeszűt játszhasson. Hiszen a múltkor is milyen jót mulattunk...

Így aztán rövid töprengés után csavar egyet a feltételeken.
– Tudod, mit, Marci? Játsszuk mindkettőt, de a Tehénpókert hagyjuk a végére.
A mondat jelentőségének átérzéséhez meg kell világítanom a gyermekek alapvető filozófiáját, amely így szól: a „jó” maradjon a végére, és mielőbb essünk túl a „rosszon”. (Ezért eszik ki a sajt alól a kenyeret, ezért szeretnék a legkedvesebb diafilmet a sorban utolsóként vetíteni, és ezért akarnak utoljára kiszállni a kádból, ami persze mindnyájuk számára, egyszerre – lehetetlen.) Mindenesetre ennek fényében érthető, hogy Borkától hihetetlen nagylelkűség, hogy beleegyezik: Marci vágya maradjon a végére. Marci azonban még mindig nem nyugodott bele, hogy Tyúkeszűt is játszania kell.
– Én Tehénpókert akarok!
Erre már Borka is elveszti a türelmét:
– Marci, hát nem érted?! Játszhatunk előbb Tyúkeszűt!
– De én Tehénpókert…
– Marci!!! – Borka hangja rikoltásba csap át. – Játszhatsz előbb Tyúkeszűt! Inkább köszönd meg, hogy ilyen kedves vagyok veled!
Vöröslő fejek, egymásnak feszülő akaratok, szikrázó szemek. Függöny.
Negyedik felvonás
Mostanra Borkának mesterien sikerült úgy alakítania a helyzetet, mintha Marci, a hálátlan, képtelen lenne megköszönni nővérének, hogy játszhat a Tyúkeszűvel – amellyel egyébként korábban egyáltalán nem akart játszani. Ezen a ponton a szülők sem bírják tovább, következik a – ha nem is Deus, de legalább – parentes ex machina. Valahogy így:
– Borka, ugye nem gondolod komolyan, hogy Marcinak kellene hálásnak lennie azért, mert játszhat egy Tyúkeszűt?
– Nem azt kell megköszönnie, hogy játszhat, hanem azt, hogy az ő játékát játsszuk később!
A döbbenet általános, Borka karja a levegőt kaszálja, Marci pislog, a feszültség tetőfokára hág. Függöny.
Ötödik felvonás
A szülők ekkor már alig tudják visszafojtani a nevetésünket, de rendületlenül folytatják.
– De Borka… Marci egyáltalán nem akart Tyúkeszűt játszani, Te pedig most még meg is köszönteted vele!
Erre aztán kitörnek a könnyek, és Borka láthatóan mélyen nem érti, mit nem értünk. Felháborodásában sírva rohan el, és a lakás másik végéből kiabálja zokogva:
– Ez nem igaz! Ez nem igaz! Elmegyek világgá! Ez nem igazság!!! Azért nevettek ki, mert jószívű vagyok!!!
Vajon hogyan… mégis hogyan magyarázzuk el neki, hogy egyáltalán nem azért?
Az előadásnak vége. A függöny lehull. De a kérdés itt marad. Hogyan?