Depeche Mode: Wrong
2009. május 05. 14:22
A holland Anton Corbijn még a négytagú DM felállással kezdte együttműködését, de a Wrong című dal klipjét jegyző Patrick Daughters új szereplő a basildoni trió életében. Nem úgy a Baron Inc. titokzatos vezetője, aki lényegében, az elmúlt 20 esztendő meghatározó háttérembere.
Oldal nyomtatása
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
Oldal továbbküldése
Először is, mindazok elnézését kell kérjem, akik a cím alapján, a Wrong készítésével kapcsolatos kulisszatitkok megismerésének reményében kattintottak ide. Ugyanis, rövid okfejtésem, tárgya, csupán a szóban forgó film körüli ködösítés. Nem tartom kizártnak, hogy ez egy tudatosan felépített kommunikációs terv fontos eleme. Minden esetre, amikor, az új DM albumot promótáló turné végén mérleget készítenek, majd erre a titokra is fény derül. Talán.
| Az Ian Curtis tragikus történetét feldolgozó, 2007-ben készült, Controll című mozifilm, bemutatója kapcsán nemrégiben Budapesten is megfordult Corbijn, analóg technológiájú fényképezőgépével voltaképp' mindazokat megörökítette, akik számára meghatározó jelentőséggel bírtak az előző század 80-as éveinek elejétől napjainkig. Iggi Pop-tól Michael Schumacher-ig terjedő repertoárját tucatnyi könyv lapjai őrzik. Munkásságáról a Ludwig Múzeum július 5-ig nyitva tartó tárlatán kaphatunk keresztmetszetet. Itt egy külön termet szenteltek, a Depeche Mode-hoz kötődő alkotásainak. |
A Jonathan Kessler vezetése alatt ténykedő Baron Intercorporation, a zenekarral, a '89-es turné és a tájolás folyamán készült filmfelvételekből szerkesztett 101 című produkció óta ápol közeli munkakapcsolatot, s a titokzatosság, vélhetően egyik fontos attribútuma lehet, a menedzsment stratégiájának. Az óvatlan érdeklődő, egyéb logikus magyarázatot, bajosan találhat, arra a rejtőzködő életmódra, melyet a Depeche Mode audiovizuális tartalmaival és cégükkel kapcsolatban folytatnak.
A Sounds Of The Universe, Április 21-ei világpremierje előtt néhány héttel, felbukkant az albumot promótálni hivatott klip. A fórumokon közzétett link jóvoltából, rövid idő alatt világszerte elterjedt, így több százezer rajongó tekintette meg a Wrong című, 3 perc 24 másodperc hosszúságú, hátborzongató filmet. A növekvő számú érdeklődő, kisvártatva hoppon maradt, ugyanis az addigi címet a keresőbe gépelve, már hűlt helyét találta a dolgozatnak.
| Patrick Daughters csak 3 esztendős volt, amikor Corbijn már a Joy Division koncertjein fotózott, tehetsége folytán, mégis impozáns portfóliót tudhat magáénak. Érdeklődésének homlokterében, egyelőre a rövid filmek állnak. A zenerajongók, 2003 óta készített, 28 videoklipje alapján ismerhetik. Az iPod Nano, a Motorola és a Wrigley's számára forgatott reklámfilmjei milliókat csábítottak vásárlásra. |
A menedzsment, vágyfokozó gyanánt, időközben bedobta a köztudatba a berlini Echo Awards gáláján készült felvételt, melyen a fekete öltözéket viselő trió és hangszeres kísérőik, fekete háttér előtt, a múlt század 20-as éveinek konstruktivistáit, Tatlint és Malevicset idéző díszletben, vörös és fehér fénycsóvákkal pásztázott színpadon vezetik elő a dalt. Miután ezt a felvételt is megnézték nagyjából nyolcszázezren, egyszer csak, egy új url-en felbukkant, az eltűntnek hitt, hivatalos videoklip.
Az örök élet orákulumának titkával ugyan nem vetekszik a jelentősége, a Patrick Daughters rendezte, kísértetiesen morbid hangulatú Wrong-nak, mégis úgy rejtegetik, mint a kólasűrítmény, vagy a fokhagymafagylalt receptúráját.
Videók a következő oldalon!
Erős felütés
Nemrégiben Budapesten vendégszerepelt a '80-as évek egyik legnépszerűbb EBM csapata, a Front 242
Hír értékelése 28 szavazat alapján:
4.6
Hír értékelése:
értékelés mentése...